Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 6 szexuális kudarc, amiről nem beszélünk

6 szexuális kudarc, amiről nem beszélünk

🎥 Anyácsai-tó: csend és nádas fél órára Budapesttől

A mániákus és a prűd

Egyes kapcsolatok esetében az is gondot okozhat, hogy az egyik fél jóval éhesebb, mint a partnere. A gondok abból adódnak, hogy egy idő után, ha nem kapja meg a férfi, vagy akár a nő, amire vágyik, azt máshol fogja keresni. Azonban az sem megoldás, ha erőn felül teljesítve szeretkezzünk akkor is, amikor a hátunk közepére sem kívánjuk a dolgot, mert így csupán egy teljesítendő feladat szintjére süllyed a szex.
A kapcsolatok elején természetesen lángol a szenvedély, ami azonban az idő előrehaladtával változik. Ez természetes folyamat, és nem arról van szó, hogy a másik már nem szeret minket. Ilyenkor már nem a 2 perces meneteké a főszerep, amit akár egy parkban is beiktattunk, mert annyira kívántuk a másikat.
Ilyenkor már tudjuk mikor, és hogy hova kell nyúlni, így a szeretkezések hosszabbak, kifinomultabbak és ügyesebbek, de semmi esetre sem szenvedélytelenebbek. A kapcsolatok egyes szintjein a szex egészen új oldalát tudja feltárni előttünk. Ez nagyon is jó, és inkább használjuk ki az új lehetőségeket, mint azon keseregjünk, hogy mi az, ami változott.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó cikk a következő oldalon:

🎥 4 csillagjegy, akit a nyári forróság szerelembe sodor
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.