„Nem eltűnik, csak átalakul” – Anna (36)

Anna anyaként élte meg a változást, de számára is sok kérdést hozott.
„Eleinte azt hittem, már nem kíván. Aztán rájöttem, hogy nem rólam van szó.”
A legnehezebb számára a bizonytalanság volt. Olvass még a témában
„Az igazság a romantikus film és a pornó között van” – Ezért nem tudja a pasi, mire vágysz az ágyban
„Tudsz főzni?” Elmondom, miért vészjósló, ha egy férfi ezt kérdezi tőled
„Anyósom kiakadt, hogy már nincs hatalma a férjem felett” – amikor a férfi határt húz az anyjával kapcsolatban
„Légy negatív, pofázz vissza és ne csinálj gyereket” – 10 tanács, ami javítja az életminőséged, de úgyse fogadod meg
„Nem mondta, hogy baj van, csak egyszerűen elmaradtak a közeledések. És ez sokkal ijesztőbb volt, mint egy kimondott probléma.”
Később viszont sikerült beszélniük róla.
„Azt mondta, hogy teljesen máshogy van jelen fejben, mióta megszületett a gyerek. És hogy idő kell, mire visszarendeződik benne minden.”
Anna ma már másképp látja ezt az időszakot.
„Nem eltávolodás volt, hanem átrendeződés. Csak senki nem mondta, hogy ez is része lehet a szülés utáni időszaknak.”
Következő cikkünk5 formabontó nyári randiötlet a fővárosban, ha a mozi már unalmasA hajnal igazán különleges időszak, amikor a város még csendes, és a levegő is hűvösebb. Szedjetek össze egy kosarat friss croissant-nal, lekvárokkal és gyümölcsökkel, majd irány a Margitsziget! Itt, a Duna közepén, a napfelkeltében gyönyörködve élvezhetitek egymás társaságát egy hangulatos pikniken. A Széchenyi-hegy sokkal…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






