🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
4/9 Kimcsi
Ez a savanyított káposzta Korea egyik nemzeti étele, és azon kívül, hogy az umami fellelhető benne, nagyon egészséges is – a fermentálás ugyanis kifejezetten jót tesz az ilyen zöldségeknek, amik aztán segítik az emésztést és megnyugtatják a bélrendszert. Persze a kimcsiből az umami sem hiányozhat, hiszen a keleti konyha egyik alapvető étele.
5/9 Parmezán sajt
Talán nem a sajtra gondolsz először, ha meghallod, hogy umami, pedig a parmezán a nyugati konyhában egyik leggyakrabban használt forrása az íznek. Könnyen lehet rátenni egy lapáttal még a paradicsommal vagy a gombával is, ha nem elég intenzív az ízélmény.
A fermentálási folyamat lebontja a szószban a fehérjéket aminosavakra, és ilyenkor magas mennyiségű glutamát is keletkezik. Megint egy ázsiai különlegességről beszélünk, amiben nem csoda, ha megtalálható az umami íz.