5 női tulajdonság, ami biztos szakításhoz vezet – A férfiak szerint
Összejöttetek, minden rendben, aztán derült égből villámcsapásként faképnél hagy? Szinte mindannyiunkkal előfordult már ez a horrorisztikus forgatókönyv, és…
2024.05.06.Az érzelmek és érzések útvesztőjében a Bien virtuális barátnőként fogja a kezed.
Összejöttetek, minden rendben, aztán derült égből villámcsapásként faképnél hagy? Szinte mindannyiunkkal előfordult már ez a horrorisztikus forgatókönyv, és…
Számtalan oka lehet annak, hogy a partnered miért nem nyitott már az együttlétekre, épp ezért nem kell azonnal…
Az élet egyik legnagyobb gyönyöre az orgazmus, de sok nő nagyon nehezen éri el. A szebbik nem mindössze…
Vannak, akik egyszerűen nem érették még egy felnőtt, tartalmas kapcsolatra – ennek számos oka lehet, kezdve a gyerekkori…
Évek óta azt hallgatjuk, hogy kifejezetten jó ötlet szeretkezés előtt és közben is fantáziálni, hiszen ez nem csak…
Semmi sem kovácsol össze jobban egy párt, mint amikor az egyik beég a másik előtt, mint az alábbi…
Egy szőke, egy barna és egy vörös besétálnak egy bárba. Kezdődhetne így egy vicc, de egy tudományos kutatás…
A mesék pont ott érnek véget, ahol igazából kezdődik az egész: „Boldogan éltek, míg meg nem haltak.”
Az ötvenes férfiak sármos ezüstrókák és hiába harsogja a média, hogy „a 40 az új 20”, a legtöbb…
Akár elfogadod, akár nem, a kezdeti lelkes időszak után elérkezik a kapcsolatotok egy olyan pontra, mikor már észreveszed,…
