Nem tudsz a kapcsolatotokra koncentrálni
Amikor együtt töltitek az időt, ugyan általában jól érzed magadat, de folyton azon jár az eszed, hogy még mennyi mindent tudnál csinálni ehelyett.
Kicsit időhúzásnak érzed a közös mozizást, a vacsorázást, vagy bármilyen más programot, amit együtt csináltok.
Egyszerűen nem igazán tudod megélni a jelent, azt, hogy együtt lehettek. Mintha picit egy kötelesség lenne a randevúzás, valami, ami hozzátartozik a mindennapjaihoz, de egyébként meglennél nélküle is. Olvass még a témában
Újramelegítve csak a káposzta jó? Nők, akik végül egy exük mellett kötöttek ki
„Többet kerestem, a végén mégis én maradtam nincstelen” – neked mit tanított a válás a pénzről?
„Hagytam, hogy a csajom egyedül cipekedjen a lépcsőn” – mikor döbbentél rá, hogy már nem szereted a párod?
„Azt hittem, barátok vagyunk, de így is csak a bugyimba akart kerülni” – Házas férfiak és az ő barátságaik
Éppen emiatt jár azon az eszed, hogy mással is tölthetnéd az időt, esetleg még az is eszedbe jut, hogy valami „hasznosabbra” fordíthatnád a felszabadult óráidat.
Ez a legkevésbé sem jó jel, hiszen ha szerelmes vagy, akkor minden teendőd közepette arra vágysz, mikor lehettek már végre együtt.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






