Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Strandolás kevés pénzből

Strandolás kevés pénzből

Rengeteget lehet azzal is spórolni, ha nem autóval megyünk ezekre a helyekre. A benzin ára miatt, egy kicsit messzebb lévő strandhoz eljutni akár plusz 3-4 ezer forintot is jelenthet. Pattanjunk biciklire, hiszen a dolgokat, amiket magunkkal akarunk vinni hátizsákba is rakhatjuk (létezik ilyen kivitelű hűtőtáska is), és a tekerés nem kerül semmibe. Jó megoldás lehet a tömegközlekedés, bár egy 4-5 fős társaság esetében, ha nem rendelkeznek bérlettel, akkor már spórolni nem igazán tudnak az autóhoz képest. A harmadik lehetőség, ha mindenképpen autóval szeretnénk menni, akkor próbáljuk meg feltölteni azt. Nem mindegy ugyanis, hogy ketten ülünk bele, vagy a teljes kapacitást kihasználva 5 ember rakja össze a benzinpénzt.

Férfiak vallomásai: szex szimpátia nélkül

Ami kikerülhetetlen

Vannak olyan kiadásaink is, melyeket lehetetlen, vagy nagyon nehéz kikerülni. Ezek a fagyi, a vattacukor, vagy éppen a parkolás. Ha strandolni megyünk mindenképpen vigyünk magunkkal némi pénzmagot, hogy élvezni is tudjuk az ott töltött időt, de készüljünk előre, így nem fogjuk a fejünket fogni a hónap végén, hogy mégis mire ment el minden pénzünk.

Olvass még a témában

Következő cikkünkMire számíthatunk az interjún, ha NEM irodai munkára jelentkezünk?Attól függően lehetnek eltérések az interjún, hogy fizikai vagy szellemi munkára jelentkezünk. Az interjú sikerét minden esetben befolyásolhatjuk néhány átgondolt válasszal, ezért lássuk, melyek a leggyakoribb kérdések és mik az arra adandó ideális feleletek, ha nem irodai munkára, hanem például segédmunkásnak, betanított…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🗓️KisokosLedolgozós szombatokáthelyezett munkanapok
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

10 laktató diétás vacsora, ami után nem leszel éhes
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.