Amikor strandolni indulunk, sokszor nem is gondolunk bele, hogy egy kis odafigyeléssel mennyit lehetne spórolni. Pedig szüleink is így csinálták, ám sokan mégis elfelejtik a rendelkezésükre álló lehetőségeket. Lássuk akkor, hogy milyen spórolási tippek lapulnak minden ember tarsolyában, amikor vízpartra indul!
Ami a hűtőtáskába kell
Az egyik legalapvetőbb lehetőségünk, hogy ne kerüljön súlyos tízezrekbe egy parton eltöltött nap, az az, ha sok mindent viszünk magunkkal. A vízparton, hiába ebédeltünk előtte, biztosan meg fogunk éhezni, hiszen a víz és a nap is rengeteg energiát vesz ki belőlünk. Erre érdemes felkészülni, s indulás előtt nekiállni szendvicseket gyártani. Fejenként számoljunk körülbelül 5-8 szelettel. Ahhoz, hogy a finomságok ehetőek is maradjanak, nem árt egy hűtőtáskába bepakolni őket. Ebben az esetben azonban már nem csak a szendvicseket tudjuk magunkkal vinni. A strandon a másik óriási összegeket felemésztő kiadás az innivaló. Ez főleg akkor igaz, ha gyerekekkel megyünk a vízpartra.
Rák és Skorpió: a kötelék, ami sosem szakad el teljesen