Alapvetően szerencsésnek tartottam magam, mert jó a családom, megfelelő értékeket kaptam és volt miből kiindulni. Ennek ellenére sokszor kerültem bele egy negatív spirálba, ahol kevés dolgot tudtam úgy igazán boldogan megélni.
Aztán történt valami, amitől fogva mindent másképp látok, és furcsa módon az a valami egy baleset volt. Nem arra számítottam, hogy éppen ez fogja megtanítani, mi az, ami valójában számít.
Aki voltam előtte
Gyors voltam. Nem fizikailag, inkább mentálisan. Gyorsan döntöttem, gyorsan léptem tovább, gyorsan elfelejtettem a nehéz dolgokat, mert mindig volt következő. Az életem nagyrészt abból állt, hogy egyik dologból a másikba értem, és ezt tempónak hívtam, pedig valójában száguldás volt. Olvass még a témában
Szervező típus voltam, az a fajta, aki asztalt foglal, megoldja a logisztikát, nem szeret várakozni és nem igazán tud pihenni. Ha egy hétvégének nem volt programja, kényelmetlenül éreztem magam. Ezt akkor nem tartottam problémának.
Nem voltam boldogtalan, ezt is fontos leírni. Volt munkám, voltak barátaim, volt párom, volt tervem. Az egész élet rendben volt. Csak éppen sosem álltam meg benne igazán.
A baleset
Nem szeretnék a részletekbe menni, mert nem ez a lényeg. Ami számít, hogy hirtelen jött, nem volt rá felkészülés, és volt egy pillanat, amikor nem tudtam, mi lesz utána. Ezt az érzést sosem felejtem el. Az idő nem csinál traumát belőle, csak elhelyezi valahova, ahol elérhető marad. Én ott érzem, valahol a gyomrom tájékán, ha hirtelen félek valamitől.
A felépülés hosszabb volt, mint vártam, nemcsak fizikailag. A fejemben is sokáig tartott rendbe tenni valamit, amit akkor még nem tudtam megnevezni. Csak azt éreztem, hogy valami megváltozott, és hogy már semmi nem lesz a régi. Próbáltam visszakapaszkodni a régi ritmusba. Részben sikerült, de belülről más volt.
Ami megváltozott bennem
Az első hetekben rájöttem, hogy nem tudok sietni, sem fizikailag, sem mentálisan. Mintha valaki kihúzta volna azt a belső motort, ami azelőtt folyamatosan pörgött. Eleinte bosszantott. Aztán elkezdtem megszokni. Aztán (és ez volt a legfurcsább) elkezdtem értékelni.
Kiderült, hogy a száguldásban rengeteg mindent hagytam ki. Nem nagy dolgokat, apróbbakat. Azt, ahogy a reggeli kávé illata betölti a konyhát, ha van időd ülve inni. Azt, amit az ember hall, ha valaki mesél valamit, és tényleg figyel, nem csak bólint. Azt, milyen érzés egy könyvet olvasni anélkül, hogy közben a telefon értesítője megzavarna.
Ami megváltozott a kapcsolataimban
A baleset után gyorsan kiderült, ki az, aki valóban ott van. Néhányan eltűntek, lassan, észrevétlenül, mások megleptek. Olyanok látogattak meg, akikre nem is számítottam. Csak ültek mellettem és nem várták, hogy jól legyek és szórakoztassam őket. Ezek az emberek ma a legfontosabbak az életemben.
A párommal is mások lettünk. Látott valamit, amit azelőtt talán nem mutatott meg neki az ember, a sérülékenységet, azt, hogy van egy rész, amit nem lehet kontroll alatt tartani.
Amit elveszítettem
Elveszítettem valamit a könnyedségből, abból a gondtalan, fejét a homokba dugó könnyedségből, ami azelőtt természetes volt. Most tudom, hogy dolgok hirtelen megváltozhatnak, és ez a látásmód folyamatosan velem van. Ha autóba szállok, ha valaki késik, ha valami váratlanul megváltozik.
Volt, hogy megbántam. Visszakívántam azt az embert, aki nem tudott erről semmit. Az a gondtalanság elveszett, és azt nem adja vissza semmi.
Aki lettem
Lassabb vagyok, és ez most nem panasz. Lassabb, megfontoltabb, jobban jelen vagyok. A határaim is pontosabbak lettek. Azelőtt nehezen mondtam nemet, mert féltem, mit gondolnak.
Most sokkal könnyebb, mert megértettem, hogy az energiám véges, és azzal, ahova teszem, döntök valamiről.
Nem mondom, hogy örülök, hogy megtörtént. De azt sem mondom, hogy bánom, hogy ez az ember lettem tőle. Nem kell minden rosszból valami jót kihozni, és nem kell megköszönni a sorsnak. Elég annyit mondani: megtörtént, megváltozott, és most így élek.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
