Ezek olyan kis apróságok lehetnek, mint a mindennapi ölelés, a nyugodt, esti beszélgetések. Mondjátok el egymásnak bátran és őszintén, hogy mire vágytok egy kapcsolatban. Azt se hallgassátok el, hogy mi az, amit nagyon nehezen viseltek el és jó lenne, ha kikerülne a bőröndből.
Kiderülhet, hogy a számodra banálisnak tartott szokásaid egy része kicsapja a biztosítékot a párodnál és fordítva is igaz lehet.
Ismerek olyat, aki a hosszú évek alatt valósággal meggyűlölte azt, ahogyan a párja a joghurtot eszi. „Már előre féltem, amikor kinyitotta a hűtőszekrényt”- mesélte egy kávézásunk alkalmával. „Felrázta a dobozt, utána nekiesett kiskanállal a joghurtnak, mint aki két napja nem evett semmit, végül a kiürült dobozt még percekig kaparászta belülről és cuppogva nyalta le a kiskanálról az utolsó utáni gramm joghurtot. Imádom a férjemet, de ettől a látványtól mindig felment bennem a pumpa. Többször kértem, hogy hagyja ezt abba, de nem vette komolyan. Több más ok miatt párkapcsolati tanácsadónál kötöttünk ki és csak akkor jött rá, hogy ez valóban fontos nekem. Szerencsére le tudott szokni róla, azóta is együtt vagyunk.”

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






