Örökkön örökké
A házasság. Pár éven belül unalmas lesz, a tizedik évre pedig egyenesen megutálják egymást a felek. A házasságok fele válással végződik és akik nem válnak el, 47 százalékban vallják, hogy csak a gyerekek miatt vannak még együtt. Tapasztalatból mondom, hogy minden nő jobban jár, ha nem házasodik.
Életveszély
A volt barátom egyszer „elkapott” a zuhanyzóban. Ez először szexinek tűnt, főleg mert a fürdőszobai tükörben még láttuk is közben magunkat. Nem nagyon volt mibe kapaszkodnom, ezért a vállát fogtam, neki viszont kicsúszott a lába és hatalmasat estünk.
Én bevertem a fejem a csempébe és agyrázkódásom lett, ő pedig lefejelte a zuhanytartót és letört két foga. Ennek lassan tíz éve, de amikor nemrég a férjem próbált „megkörnyékezni” tusolás közben, úgy hajtottam el, hogy szegény teljesen megilletődött, nem tudta, mi bajom van. Olvass még a témában
„Boldog asszony, boldog élet” – rossz tanácsok és hamis frázisok a házasságról, amiket ideje elfelejtenünk
„Kértem, hogy szégyen nélkül mondja el egy régi szexuális vágyát” – ha azt akarod, hogy a férjed nyitottabb legyen, kezdd a hálószobában
„Nem dicséred meg és úgy érzi, ő sosem lesz elég” – Ezért csal meg a pasid
„Meg szokott még lepni időnként valamivel?” Ez a 13 kérdés megmutatja, hogy jó-e a férjed
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






