5 ritkán emlegetett trükk, ami meghosszabbíthatja az életünket

5 ritkán emlegetett trükk, ami meghosszabbíthatja az életünket

Címlap / Életmód / Egészség / 5 ritkán emlegetett trükk, ami meghosszabbíthatja az életünket

Hosszú, boldog életre rengetegen vágyunk, hozzá pedig sokan ma is úgy tartják, hogy elsősorban egy nagy adag szerencse szükséges. De rendkívül fontos az is, hogy mi magunk is megtegyük a tőlünk telhetőt, nevesen például étkezzünk kiegyensúlyozottan, egészségtudatosan, mozogjunk rendszeresen és a lelki egészségünkre is figyeljünk. Ez abszolút jó irány, ezért mutatunk is öt trükköt, ami a gyakorlati megvalósításban is sokat segíthet!

VIDEO Pár percben megtanítalak, hogyan készíts elbűvölő Valentin-napi sminket

2. Figyelj a túlevés elkerülésére

Természetesen a színes, tápláló élelmiszereknél is fontos a mértékletesség, a túlevés elkerülése. Nem hiába tartja a mondás, hogy jóból is megárt a sok. Egy, a világ leghosszabb életű – az úgynevezett kék zónákban élő – emberekről szóló Netflix dokumentumfilm pedig egy olyan szabályt is megnevezett, mely szerint annyit érdemes ennünk, hogy maximum 80%-ig teljen meg a gyomrunk.

Dr. Galatis szerint ez egyrészt segít, hogy a természetes jóllakottság érzetünket érzékeljük, másrészt pedig ahhoz is hozzájárul, hogy ne terheljük túl a beleinket. Így időt adunk a mikroorganizmusoknak és az emésztőenzimeknek a táplálék megfelelő lebontására és hasznosítására. Vagyis, ahogy gyerekkorunkban is gyakran hallhattuk: együnk lassan, rágjuk meg az ételeket alaposan és üljünk le, ha eszünk.

Egészséges életmód tippek
https://www.istockphoto.com/photo/variety-of-healthy-smoothie-bowls-gm1348886516-425729718

3. Ügyelj arra, mi csökkenti és mi fokozhatja a gyulladást

Az egészségünk megőrzéséhez fontos, hogy ha krónikus gyulladás alakul ki a szervezetünkben, mielőbb elmúljon, illetve a megelőzéséért is érdemes tudatosan tennünk. Erre az egyik legjobb opció, ha az étrendünkben előtérbe helyezzük a gyulladáscsökkentő hatású ételeket, a gyulladásfokozókat pedig mérsékeljük vagy teljesen kerüljük.

A Harvard Health Publishing szerint gyulladáscsökkentő ételnek számít a paradicsom, az olívaolaj, a zöld leveles zöldségek, például a spenót és a kelkáposzta, a diófélék, mint a mandula és a dió, a zsíros halak, például a lazac, a makréla, a tonhal és a szardínia, illetve a gyümölcsök, például az eper, az áfonya, a cseresznye és narancs is.

Oldalak: 1 2 3 4

A cikk folytatódik, lapozz!

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!