Így kivitelezheted jól
Ha úgy döntesz, hogy az irodai székedet legalább részben állásra cseréled, a kényelmed megőrzése érdekében néhány dologra érdemes figyelned. A számítógéped legyen szemmagasságban, a billentyűzet pedig elég magasan ahhoz, hogy a könyökeid 90°-os szöget zárjanak be. Ez legkönnyebben egy állítható asztallal kivitelezhető, de akár azzal is megpróbálkozhatsz, hogy vastag dobozokkal vagy könyvekkel állítasz a magasságon.

Huzamosabb ideig tartó állásnál különösen fontos , hogy igazán kényelmes, komfortos lábbelit viselj, de erre egyébként is érdemes törekedned. Hogy pontosan milyen cipő vagy papucs a legmegfelelőbb, az sok tényezőtől függhet. A lényeg, hogy állni és sétálni is kényelmesen tudj benne a nap folyamán bármikor. Vagyis ha például úgy adódnak, hogy át kell vinned egy helyre egy másik iratot, vagy átszaladnod egy másik helyiségbe, akkor is biztonságosan tudj közlekedni benne.
Ha a magasság már adott, és a megfelelő cipőt is kiválasztottad, az egészséges állásban segíthet még az is, ha a lábaidat egymástól csípőszélességre igazítod, a térdeid előrefelé mutatnak, enyhén behajlítva. Kissé megfeszítheted a fenekedet, hogy támogasd a csípődet is a gerincedet, ezután pedig húzd ki a vállaidat, és hagyd, hogy leereszkedjenek. Végül, de nem utolsó sorban pedig enyhén húzd az álladat a nyakad felé. Olvass még a témában
Ha figyelsz erre a testtartásra, akkor jó eséllyel hozzá tudod szoktatni magad ahhoz, hogy napi szinten akár több órán keresztül és állj az ülés helyett. Persze a legjobb, ha ezt fokozatosan teszed, mellette pedig természetesen továbbra is nagyon fontos, hogy gyakran mozogj, sportolj is. Bár sok szempontból kedvező lehet az ülés állásra váltása, a rendszeres testmozgást nem helyettesítheti.
Forrás: elle.de, news.com.au, nyitókép: Marco VDM/istockphoto.com
Következő cikkünkEzt tedd, ha nehezen tudsz aludni a párod mellettHa nem alszunk jól, az sok szempontból megnehezítheti az életünket, beleértve azt is, hogy könnyen az egészségünk rovására mehet. De mi a helyzet akkor, ha alapvetően jó alvók vagyunk, viszont a árunk mellett mégsem sikerül jól aludnunk? Ez sajnos még a leginkább összhangban lévő pároknál is előfordulhat, így rosszul semmiképp…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






