Ezzel a trükkel napi plusz 350 kalóriát égethetsz el az irodában

Címlap / Életmód / Egészség / Ezzel a trükkel napi plusz 350 kalóriát...

Ezzel a trükkel napi plusz 350 kalóriát égethetsz el az irodában

Ilyen nagyszerűen hathat ránk, ha többet állunk

Ha ezentúl minden nap az öléssel töltött időnk egy részét állásra cserélnénk, azzal nemcsak, hogy kalóriát égethetnénk el, ami az alakunkra is jó hatással lehet, hanem jó néhány egyéb szempontból nézve is előnyös az egészségünknek.

Anyácsai-tó: csend és nádas fél órára Budapesttől

A már említett tanulmány ugyanis azt is megállapította, hogy a résztvevő vércukorszintje gyorsabban tért vissza a normál szintre ebéd után, mint azoké, akik az egész napjukat az asztal mellett töltötték.

Fontos az is, hogy az állással az izomépítést is elősegíthetjük, különösen a testünk közepén. Így az izmaink könnyebben tudják stabilizálni a csípőnket és a hátunkat. De még ha nem is állunk hosszú órákon keresztül, csak bizonyos időközönként felállunk, már azzal is tehetünk a hátfájás megelőzéséért vagy enyhítéséért.  Ilyenkor ugyanis a vállaink kevésbé feszülnek, a gerincünk pedig megnyúlhat, szemben azzal, hogy az asztallap fölé görbülne.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Melyik arkangyal vigyáz rád a születési hónapod szerint?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.