Mikortól legyetek egy pár?
Mármint, hogy hivatalosan, mert ugye a virtuális térben csak az hivatalos, ami fel van tüntetve. De vajon hány nap, hét, vagy éppen hónap szükséges ahhoz, hogy ne legyen túl korai beállítani, hogy ti egy pár vagytok? Probléma, ha nem utal semmi arra, hogy jártok? Egy közös kép már elég?
Ezekben a kérdésekben általában a legtöbb pár meg tud egyezni, gond akkor szokott adódni, ha nagyon eltérnek az elképzeléseitek. Pl. egyikőtöknek fontos, hogy jelezzétek ismerőseitek számára, hogy foglaltak vagytok, míg másikótok szerint a kapcsolatotok csak és kizárólag rátok tartozik. Már szakértők is vizsgálták egyébként ezt a kérdést, és arra jutottak, hogy ha időnként utal valami az összetartozásotokra, az kifejezetten jó jel, azonban árulkodó lehet, ha túl keveset töltötök fel magatokról – és bizony az is, ha túl sokat.
A dilemma azonban továbbra is adott: mikor, mit? Olvass még a témában
„Szőrös vagyok, de nem kicsit, durván.” -Mitől szoronganak a férfiak az ágyban?
5 apró jel, hogy vonzódsz a pasihoz – Merd bevallani magadnak!
3 párkapcsolati kérdés, amire a férfiak és a nők teljesen máshogy reagálnak
„A térdrögzítőm miatt azt mondta, rokkant vagyok” – Történetek randiölő beszólásokról
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






