Egy hosszú távú kapcsolatnál sem érdemes felhagyni a randizással, de van az úgy, hogy az embernek nincs kedve kimozdulni, főleg így télen, a hidegben. Ha a karácsonyi vásározást letudtátok, és inkább otthon csinálnátok valami programot, válogassatok az alábbi lehetőségek közül!
Mikor társasoztatok utoljára?
Szerencsére most újra divat a társasjáték, és egy rakás olyan van, amit ketten is tudtok játszani, sőt, olyan is, amelyeket kifejezetten pároknak terveztek. A barátságos versengés egyébként is jót tesz a párkapcsolatnak, megerősítheti a kötődést kettőtök között. Arra azért figyeljetek, hogy ha mindkettőtök győztes típus, ne torkolljon veszekedésbe az este – akkor már inkább találjatok más programot.
9 könyv, amit életedben legalább egyszer el kell olvasnod
A hasunkon keresztül…
Nézzünk szembe a ténnyel: enni mindenki szeret. Sokkal olcsóbb, ráadásul nagyobb élmény, ha nem egyszerűen foglaltok két helyet egy jó étteremben, hanem közösen készítitek el a vacsorát. Akár még desszertet is süthettek, ha szeretitek az édességet. Ha pedig versengő típusok vagytok, akár még egymásnak is főzhettek, aztán eldönthetitek, ki a jobb szakács kettőtök közül.