3. Ha rossz helyen kerested a visszaigazolást
Alapvetően azt csináljuk, amire megtanítottak minket, attól pedig idővel jó eséllyel eltérhetünk, és úgy érezhetjük, hogy valami hiányzik belőlünk. Közben pedig talán csak arra van szükség, hogy elgondolkodjunk azon, mik azok a dolgok, amelyek számunkra valóban értékesek, és elsősorban magunknak akarjunk megfelelni, ne mások visszaigazolására, szeretetére várjunk mindenképp.
4. Ha ítélkeztél mások és magad felett
Bármelyikünknek lehetnek olyan sötét pillanatai, amelyekben elveszettnek, méltatlannak és boldogtalannak érezzük magunkat, sem önmagunkkal, sem az életünkkel nem vagyunk elégedettek. Ilyen helyzetben könnyen előfordulhat, hogy ítélkezünk és panaszkodunk, hibákat keresünk és folyton a rosszat látjuk mind magunkban, mind a körülöttünk lévőkben.
Ha pedig már háborúban állunk magunkkal és az egész világgal is, nem kell azonban, hogy ez így is maradjon! A megbocsátással jót tehetsz magadnak, és az ítélkezéstől eljuthatsz odáig, hogy igazán szeresd önmagad és a világot is. Olvass még a témában
Gyerek képernyőidő? Talán előbb azt kellene megnéznünk, mennyit telefonoznak a szülők
Ez a 3 csillagjegy engedi el legnehezebben a szerelmet
A gyerekes videó nem más, mint kizsákmányolás – Ezért kellene a közösségi médiában betiltani a videókat, amin gyerekek szerepelnek
Kipróbáltam, mi történik, ha úgy sétálok, mint a férfiak – meglepő eredményre jutottam

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






