VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Az utazás manapság már nem luxus, hiszen akár pártízezer forintból ki lehet hozni egy hosszúhétvégét, a repülőjegyeket pedig töredékáron is megszerezheted, ha ügyes vagy. Persze ahhoz, hogy ez mind összejöjjön, kell egy kis rutin, néhány igazán profi trükk és persze egy kis szerencse is. Na de ne is szaladjunk ennyire előre, inkább azon gondolkozz, hogy hova is utaznál legközelebb, ha ugyanis tovább olvasol, biztosan rögtön foglalni akarsz majd!
A tökéletes időzítés
Ha sokszor utazol és imádod a repülőjegy portálokat böngészni, akkor azt már biztosan tudod, hogy a legtökéletesebb időpont egy repülőjegy megvásárlásához a keddi nap.
Az azonban nem mindegy, hogy melyik kedd, ugyanis a profik szerint az sem jó, ha túl korán akarsz foglalni, hiszen 6 hónapnál távolibb időpont esetén akár majdnem 20 százalékkal is magasabbak lehetnek az árak.
Ne kérdezzétek miért, ez egyszerűen csak így van.
Tipp: Ha nincs konkrét dátum vagy nap, amikor meg kell érkezned az adott úticélra, csak egyszerűen nézelődsz, akkor légy rugalmas a dátumokkal kapcsolatban és a repülőjegy legyen az első, amit megveszel, minden mást ugyanis könnyebb lesz majd ehhez igazítani!