Irreális elvárások helyett
Szita Bernadett, klinikai szakpszichológus szerint a mozaikcsaládok tagjai magukkal hozzák a korábbi családjukra jellemző szokásokat, értékeket, amiket nem mindig egyszerű összehangolni.
„Gyakori probléma, hogy a gyerekek nehezen fogadják el az új családtagokat, a felnőtteknek pedig irreális elvárásaik vannak magukkal és a helyzettel kapcsolatban. Például nagyon szeretnék, ha az új párjuk gyermekeivel rögtön meg tudnák találni a közös hangot, ha pedig ez nem sikerül, azt kudarcnak élik meg. További sajátosság, hogy a felbomlott pár tagjai a szülői feladatok miatt továbbra is kapcsolatban maradnak, ami ha konfliktusokkal terhelt, az kihathat mindkét család működésére” – magyarázta Szita Bernadett.
Véleménye szerint szintén kihívást jelenthet az a tény, hogy míg sok esetben a két szülő neveléssel kapcsolatos attitűdjei sem egyeznek, a mozaikcsaládokban három vagy akár négy ember is véleményt formál a gyermekek nevelését illetően. Olvass még a témában
Ha így melegíted fel a pizzát, olyan finom lehet, mint frissen
„Jutalmazom magam, mint valami idomított állatot” – Személyes történetek és módszerek a lustaság leküzdésére
Harc a csomagautomatával – így lett egy elrontott rendelésből a hetem legszebb pillanata
Anyós horrorsztorik: Amikor a segítség irányítássá válik
Amikor a mozaikcsalád mindkét felnőtt tagjának vannak gyermekei, értelemszerűen több embernek kell egymáshoz alkalmazkodnia, ami mind a szülők, mind a gyermekek részéről nagyobb türelmet, kompromisszumkészséget igényel. Amikor a pár egyik tagja gyermektelen, előfordulhat, hogy kezdetben nehezebben éli meg azt a helyzetet, hogy egy harmadik – nem a családdal egy háztartásban élő – fél is részese a család, és elsősorban a gyerekek életének.
„Annak ellenére, hogy a családok szerkezetében jelentős változások mentek végbe az elmúlt évszázad során, a mozaikcsalád jelensége valójában nem újkeletű, hiszen az egyik szülő halálát követően régebben is jellemző volt az új család alapítása. A kezdeti nehézségek ellenére az új családtagok értékrendjének, szokásainak összehangolása és a közös életvitel kialakítása korántsem lehetetlen – tette hozzá a szakpszichológus –, ami ráadásul a gyermekek rugalmasságát, alkalmazkodó-készségét is javítja, amiből később sokat profitálhatnak az élet különböző területein.”
Képek forrása: brittneysrabbithole.blogspot.com, inspiredbythis.com, camillestyles.com
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




