Pontosan ilyen elvek mentén kezdett el egészséges, édes reggeli opciót keresgélni Porkoláb Eszter dietetikus és Kráml Dávid grafikus is, mára pedig már ők maguk is igazi, minőségi granolát forgalmaznak.
Honnan jött az ötlet, hogy éppen egy granolákat forgalmazó márka létrehozásába vágtok bele Dáviddal?
Elsősorban magunknak szerettünk volna egy olyan reggelit megalkotni, ami hosszú távon is az egészséget szolgálja, magas rosttartalmú, nincs hozzáadva plusz cukor, pálmazsír-, és tartósítószer-mentes, ráadásul finom és gyorsan elkészíthető. Ezek voltak azok a kritériumok, melyek közös metszete végül a gabonapelyhek világa lett, ezen belül is a granola.

A granolára épp azért esett a választásunk, mert sokkal nagyobb az élvezeti értéke, mint egy klasszikus müzlinek és újdonságnak számított még 2016-ban. Olvass még a témában
Ezt jelentik álmainkban a különböző otthonok – Te melyiket szoktad látni?
A kollégámnak szánt üzenetet véletlenül a főnökömnek küldtem — nem gondoltam, hogy így végződik
Így írtam át a fejemben a pihenést szükségletté jutalom helyett
Ha ebben a hónapban született, hetek alatt elfelejt – ha viszont ebben, még évek múlva is titokban téged keres a tömegben
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






