Nagyrészt ausztrál egészségbloggereket követek Instagramon (a közösségi médiáról úgy tűnhet, ott mindenki ezzel foglalkozik, meg persze mindenki magas, szőke, és legalább 8 kocka van a hasán), náluk vettem először észre, hogy nagyjából minden sós ételbe beleteszik a „bone broth”, azaz csontleves nevű csodaösszetevőt, amitől a bőrük feszesedését és az emésztésük helyrebillenését remélik.
Utóbbi egyébként nagyon fontos, hiszen a rengeteg feldolgozott, mesterséges és agyoncukrozott élelmiszer miatt a társadalom jó részének vannak problémái az emésztésével, és most kezdjük csak megérteni, ez mennyi mindenre hatással van (az emésztőrendszerünk és az agyunk nagyon szorosan összekapcsolódik, többek között a hangulatunkra is hatást gyakorol, ha valami baj van lent).
Szóval, a csontleves a külföldi egészségbloggerek szerint erre természetes megoldást nyújthat. Én úgy gondoltam, hogy ez csak egy hóbort lesz, mint amilyen például a matcha tea is volt, és nem foglalkoztam vele, egészen addig, amíg a magyar, általam sokra tartott Instalányok is el nem kezdték főzögetni otthon a nagyanyáink receptkönyvében alapételnek számító fogást. Olvass még a témában
Így állítsd össze a napi étkezéseidet, hogy kitartson a lelkesedésed – szakértői tippek
A tonkabab varázslatot csempész a desszertjeinkbe – Akár karácsonykor is!
Az elhízás motorja: ezért van, hogy akkor is beléd fér a desszert, ha dugig tömted magadat
„Én vagyok a férjem, a tinédzser fiam és a tízéves kislányom bokszzsákja.” – Érzelmi terhek, amiket az anyák cipelnek
Kép forrása: Peteer/depositphotos.com
De mire is jó a csontleves?
Gyakorlatilag mindenre – és most nem viccelek, tényleg képes helyrebillenteni rengeteg mindent a szervezetben.
A jól főzött csontlevesből olyan aminosavak, zsírok, vitaminok és ásványi anyagok főnek ki, és jutnak be a szervezetedbe, amelyek képesek helyretenni az emésztésedet.
Még akkor is szükséged lehet rá, ha nem érzed, hogy bármi baj lenne, mert az emésztési problémák akár észrevétlenül, kisebb puffadás, egy-egy enyhe hasfájás formájában is érkezhetnek.
Ráadásul a csontlevesben rengeteg kollagén is található, ami megint nagyon fontos a szervezeted számára. De vegyük sorra, pontosan milyen pozitívumokat kaphatsz, ha beépíted ezt a csodalevet a mindennapjaidba!
