Az emlékek torzulását a világ megértését segítő mentális konstrukciók – a gondolati sémák – is okozhatják.
November 3 csillagjegynek hozza meg a régen várt sikert
Ez annyit tesz, hogy azokra az információkra emlékszünk rosszul, amelyek nincsenek összhangban a korábban kialakult nézeteinkkel. A sémák egyfelől segítik előhívni az emlékeket, de torzíthatják is azokat. Vagyis, ha felidézünk egy emléket, hajlamosak vagyunk azt a magunk képére formálni, úgy emlékezni rá, ahogy nekünk könnyebben értelmezhető.
Az emlékezés nem annyit tesz, hogy készen előhívjuk az emléket agyunk rejtett zugából, mint egy passzív adattából, hanem újraalkotjuk a korábbi ingert. Csakhogy a folyamatba bekapcsolódnak olyan tényezők, amelyek megváltoztathatják az emlékképet, például előítélet, világnézet, érzelmek vagy akár külső befolyásoltság.
Az emlékezés tehát nagyon is aktív folyamat. A múlt darabjainak összeillesztése során fontos szerepe van a jelenünknek és abban betöltött szerepünknek.
Ezért lehet az, hogy az idők során változik, mire hogyan emlékszünk, például egy kapcsolatban élve másként ítélünk meg egy közösen megélt eseményt, mint mikor már szakítás után emlékszünk vissza rá. Olvass még a témában
„Be akarta perelni, mert kocogni jár” – Ügyvédek mesélnek a legőrültebb megkeresésekről
Nincs bajom a Halloweennel, de az otthonomba nem engedem be – és erre több okom is van
Teszteld: Melyik őszi bekuckózós hangulat passzol hozzád?
Mennyire vagy tudatos vásárló? Ez a teszt megmutatja, milyen könnyű téged befolyásolni

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.





