Zsusska, egy fiatal hölgy például ragaszkodik ahhoz, hogy minden egyes lekvárja, szörpje és befőttje valóban gyümölcsös legyen. Ezért már az alapanyagok begyűjtésétől kezdve az üvegbe kerülésig minden termékét gondos munkával, odafigyeléssel, felesleges cukortól és adalékanyagoktól mentesen készíti el, a végeredmény pedig nemcsak mennyei, hanem igazán minőségi is.
Honnan ered a lekvárkészítés iránti szereteted?
Otthonról, a szüleimtől. Úgy nőttem fel, hogy édesanyám mindig mindent eltett, ami megtermett nálunk a kertben. Ami nem, azt pedig elmentünk és begyűjtöttük. Gondolok itt a hársra, bodzára, csipkebogyóra, fosóka szilvára. És rengeteget gombásztunk is, apukám még ma is eljár. Ők falun nőttek fel és a szüleiktől ezt látták. Nekem is anyai ágról jött ez a „befőző gén”, anyukám kamrája például elképesztően nézett ki, és még néz ki ma is. Korábban egészen a plafonig sorakoztak a színes, változatos tartalmú üvegek.
Legelőször tíz évesen az édesanyámmal főztem be, rögtön a sárgabarack lekvárral kezdtem. De az igazi elborulás akkor kezdődött, amikor az első pár üveg elajándékozott lekvár után a barátok kérték, hogy készítsek még, én meg csak szedtem, főztem, szedtem és főztem az újabb és újabb adagokat. Tulajdonképpen a lekvárokkal kezdődött minden, aztán jött a másik nagy szerelmem, a bodzaszörp és társai. A hárs, bodzabogyó, menta, citromfű stb. Ez nagyjából akkor volt, mikor a gyerekek kicsik voltak, és otthon voltam velük. Olvass még a témában
