Vigyázz, ha komolyan terveztek – Ekkora esik a legtöbb szakítás a statisztikák szerint 

Vigyázz, ha komolyan terveztek – Ekkora esik a legtöbb szakítás a statisztikák szerint 

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Vigyázz, ha komolyan terveztek – Ekkora esik a legtöbb szakítás a statisztikák szerint 

Nem mindenkinek teljesül azonnal az újévi fogadalma, kívánsága, sőt, sokan nemhogy boldog kapcsolattal, hanem egyenesen szakítással indítják az évet.

Vannak, akik alig várják, hogy végre megcsókolhassák a kiválasztottjukat éjfélkor. Emlékszem, a tinédzserkori, szilveszteri bulikon komoly szervezés volt mindenki részéről, hogy „megfelelően helyezkedjen”, azaz a jelöltje tuti elérhető közelségben legyen. Hátha neki is hasonló tervei vannak, és szeretné egy új kapcsolattal nyitni az évet… Azonban nem mindenki gondolkozik így. Sokaknak az ünnep inkább jelzés, hogy ideje kilépni a régiből, lezárni a múltat.

Az ünnepek körüli szakítás nem újdonság. El kell ismernem, egyszer velem is megesett, hogy pont karácsonykor mondtam azt, hogy ennek semmi értelme. Még engem is meglepett a dolog, mert nem előzte meg konkrét vita, nem volt „ünnepi konfliktus”. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy pontot kell tenni a dolgok végére itt és most.

Egyes statisztikák szerint az év leginkább szakítással terhelt napja december 11., és ha ez nem lenne elég, januárt a szakítás hónapjának is nevezik.

Honnan jött ez a két furcsa dátum?

Elsőre talán furcsának tűnik a statisztika, de nagyon is logikus a magyarázata. A két, szakítássokkal teli időszak éppen körülöleli az év legfontosabb ünnepét, a karácsonyt, valamint a legnagyobb fordulópontját, az újévet. 

Azok, akik nem akarják tönkretenni az ünnepeket egy rossz kapcsolattal, értelemszerűen próbálnak minél előbb szakítani az év vége felé haladva. A cél az, hogy mire jön a karácsony és a szilveszter, már lecsengjenek a kezdeti indulatok és elindulhasson egy új kezdet. 

praetorianphoto/istockphoto.com

De mi a helyzet a januári szakításokkal?

Azok, akik nem akartak búcsút inteni az ünnepekre való tekintettel, vagy még nem érett meg bennük a szakítás teljesen, egy kicsit halogatnak. Ebbe a csoportba tartoznak azok is, akik valamiért az ünnepektől várják a harmónia megtelepedését, vagy azt, hogy majd minden rendeződik, ha lesz idő közösen együtt lenni, pihenni.

Azonban gyakori, hogy éppen az összezártság élezi ki a feszültséget, vagy olyasmi történik, ami ténylegesen pontot tesz a párkapcsolat végére. Ilyen lehet, ha az egyik fél elköteleződésre számított az ünnepek során, de erre nem került sor, vagy éppen olyan ajándékot kapott, amiről süt: a társa egyáltalán nem ismeri sem őt, sem az igényeit. 

Ráadásul meg kell említenünk azt is, hogy januárt máris követi a szerelmesek ünnepe, avagy a Valentin nap. Azok, akik úgy-ahogy kibírták a karácsonyi időszakot, már egész biztos, hogy nem akarják mű-bájolgással tölteni a februárt. 

Nő az igényünk a változtatásra, az előrelépésre

A szakítás gondolata minden bizonnyal az újév környékén felerősödik, pontosan azért, mert kívülről és belülről is érezzük a nyomást arra vonatkozóan, hogy ez egy új kezdet. Növekszik az igényünk a változásra, hogy jobb emberré legyünk, magasabbra szintre lépjünk az előttünk álló évben.

Persze, ez nem mindenki esetében jelent szakítást, főleg nem azonnal. Az viszont bizonyos, hogy a többség ilyentájt a magánéletével is számot vet. Ha pedig az utóbbi időben sok volt a negatívum, vagy a másik fél is hasonlóan érez, akkor annak a vége könnyen lehet veszekedés, vagy akár szakítás. 

Az ünnepi elmélkedések sok mindenre alkalmasak, így arra is, hogy önellenőrzést tartsunk és megnézzük, milyen körülmények akadályoznak minket a fejlődésben. Ha pedig ennek egyik oka a kapcsolatunk, akkor értelemszerűen növekedni fog a motivációnk a szakításra. 

A párkapcsolatok lezárása nem kifejezetten ünnepi dolog, azonban sokszor pont ezekre a nehéz döntésekre van szükség ahhoz, hogy elérjük azt, amit szeretnénk. Ha nincsenek ilyen jellegű terveid, akkor viszont érdekes lehet megfigyelned a partneredet: ő hogyan érzi magát az ünnepi időszakban? Amennyiben felszabadult, boldog és lelkes, akkor minden rendben, de ha túlságosan nyomott, letargikus és láthatóan befordult, célszerű a végére járnod, milyen kérdések aggasztják. 

VIDEO Ezzel a szájfestéssel nagyíthatod az ajkaidat optikailag

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!