Mi és hogyan befolyásolja még az önértékelésünket?
Az önértékelésről tehát elmondhatjuk, hogy a korai és késői gyermekkorban növekszik, serdülőkorban állandó marad (de fontos, hogy a feltételezésekkel szemben nem csökken), fiatal felnőttkorban erőteljesen növekszik, középkorú felnőttkorban tovább növekszik, 60 és 70 év között csúcsosodik, majd idősebb korban csökken. Mivel ez a kutatás egy metaanalízis volt, összesített, átfogó eredményeket tartalmazott. Ennek fényében a kutatók magabiztosan jelenthették ki, hogy a nem, az ország, vagy éppen az etnikai hovatartozás sem befolyásolta azt, amit a korunk diktált. Bár az éveink számára a legkisebb hatást sem tudjuk gyakorolni, a statisztikák szerint a világ minden pontján hasonlóképpen magabiztosak vagyunk, mint kortársaink.
Annak ellenére, hogy a kutatók kiemelték, alapvetően az életkorunk az, ami meghatározza az önértékelésünket, fontosnak tartották megjegyezni, hogy az önbecsülés nem az egyén megváltoztathatatlan jellemzője. Az emberek változnak az idő előrehaladtával, de nem csak azért, mert egyre idősebbek. Az önértékelésünk ráadásul attól függően is változhat, éppen hogyan alakul a sorsunk, milyen kihívások elé nézünk. Az iskolai sikerek, a munkahelyi konfliktusok, vagy éppen a tragédiák, a családi nézeteltérések értelemszerűen ingadozásokat okoznak az önértékelésünkben. Ugyanígy hatást gyakorol ránk a szerelem, a gyermekáldás, vagy éppen a betegségek.
Mindenesetre van még mit kutatni a témában, mert az önértékelés kialakulásának mintájára vonatkozó fontos kérdések még mindig megválaszolatlanok. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. november 4. a numerológia szerint: tanulás és elmélyülés
„Nem mosogatok el, mert nem tudom, minek hol a helye” – amikor a férfi nem hajlandó besegíteni otthon
„Az arcom két fele olyan volt, mintha két másik ember lenne” – Rosszul sikerült plasztikai beavatkozások
5 ősi rituálé, amit Halloween estéjén érdemes kipróbálnod, ha elengednél valamit a múltadból
Következő cikkünkTESZT: Készen állsz a fogyókúrára? Lássuk, mennyire vagy elhivatott!A március sokak számára az életmódváltásról szól, hiszen már belátható távolságban a nyár, mi pedig még mindig az elmúlt két év karanténzsírjából próbálunk kievickélni. Vajon készen állsz rá, hogy így is belevágj?Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






