A Covid19-járvány második hulláma alatt saját magamon is tapasztaltam egy pánikszerű érzést a vírussal kapcsolatban. Amikor el kellett hagynom az otthonom, úgy éreztem, gombóc van a torkomban. Nagyon nehezen tudtam túllendülni ezen, és azt hiszem, ennek egyetlen oka az volt, hogy két gyerekről és egy férjről kell gondoskodnom. Akkor még nem tudtam, hogy ennek az érzésnek van egy tudományos neve is: barlangszindróma.
Tény, hogy a járvány teljesen megváltoztatta az életünket. Már egy sima, mezei bevásárlásra is teljesítendő feladatként tekintünk. Nem tudjuk, az oltás valóban segít-e, tényleg jót teszünk-e gyermekeinkkel, ha beoltatjuk őket, és vajon mi lesz velünk, ha megfertőződünk koronavírussal. A médiakommunikáció pedig sajnos nem igazán könnyíti meg a dolgunkat, nem segíti a könnyű tájékozódást a témában. Természetes hát, ha némileg félrecsúszottnak érezzük az életünket, és azt várjuk, hogy végre visszatérhessen a rendes kerékvágásba.
Mi az, amit nem tarthatunk már egészséges hozzáállásnak?
A sokadik járványhullám megjelenésével rutinosak vagyunk már. Maszkot hordunk, betartunk minden járványügyi korlátozást és szabályt, gyakrabban mosunk kezet, mint ezelőtt. Készen állunk arra, hogy a kialakult helyzethez, az új élethez alkalmazkodva éljünk. Ám vannak, akik nem így érzik. Hiába vannak beoltva, hiába tesznek meg minden óvintézkedést, ezek ellenére sem merik elhagyni az otthonukat. Ez a lelkiállapot már nem nevezhető egészséges hozzáállásnak. Az ő problémájuk leírására született meg a barlangszindróma kifejezés.
Ó, drága egyedüllét!
A barlangszindrómában szenvedők félnek attól, hogy visszatérjenek az élet régi körforgásába. Megszokták már az egyedüllétet és ezt tartják az egyetlen elfogadható létformának. Annak ellenére is így van ez, hogy számtalan esetben bebizonyosodott, hogy a védőoltások jelentős védelmet nyújtanak. Az is előfordulhat, hogy valaki pozitív változásként tekint a pandémia alatt kialakult életformájára. Szereti ezt az új életet, és nem szeretne változtatni.
Ha már szembe kell néznünk vele, mit tehetünk?
Amikor a szorongás bármilyen tünetét észleljük, természetes, hogy felmerül, szükséges-e szakember, pszichológus vagy pszichiáter segítsége. Ha a tünetek enyhék, nem feltétlenül kell szakemberhez vagy orvoshoz fordulni. Amennyiben a barlangszindróma enyhe fokú szorongás vagy kezdődő depresszió, kifáradás érzés, akkor elegendő lehet kicsit tudatosabban élni, kisebb dolgokban változtatni a siker érdekében. Ha a szorongás nagyon erős, meghatározza és megnehezíti a mindennapokat, akkor a barlangszindróma súlyosnak tekinthető. Ebben az esetben mindenképp szükséges pszichológus segítsége. A szakember fokozatosan, akár pszichiáterrel együttműködve, gyógyszeres kezeléssel segít visszatérni a rendes mindennapokhoz.
„Számomra minden pillanatban jelen lévő probléma a Covid. Egyszerűen nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy elkapom, és belehalok. Emiatt mindent online vásárolok meg. Nem vagyok rákényszerítve arra, hogy kimozduljak, mert a munkám is végezhető itthonról” – meséli Anett, aki 32 éves, és már egyszer átesett a fertőzésen. Nagyon fél, és már egy éve nem hagyta el a lakását. A családja rettenetesen aggódik, de Anett nem érzi ezt problémának. Szerinte inkább az lenne a baj, ha elmenne otthonról. Annak ellenére, hogy az esetszámok csökkennek, nem akar kimozdulni.
A pandémia okozta változások sokaknál okoztak és okoznak bizonytalanságot, félelmeket. Ezek egy kis tudatossággal megszűnhetnek. Abban az esetben azonban, ha a szorongás válik a mindennapjainkká, nem szabad homokba dugni a fejünket, szakemberhez, terapeutához kell fordulni. Ha a családban van olyan, akinél észrevesszük a barlangszindróma tüneteit, segítenünk kell, hiszen ez a probléma jól kezelhető.