Szárító minimalista módon
A mosogató melletti kis műanyag edény, amiben az edényeid lecsöpöghetnek, általában nem a legszebb pontja a konyhádnak.
Ellenben ez a minimalista stílusú, helytakarékos és elegáns megoldás nem csak kézre áll, de mutatós is.
Ha a csöpögtető a mosogató mögé kerül, az nem csak jól mutat, de helyet is nyersz vele. Olvass még a témában
Az extrovertált és introvertált emberek teljesen más falszínt választanak a szakértők szerint – magadra ismersz benne?
Így távolíthatod el a vörösborfoltot otthon: bevált módszerek ruhára, szőnyegre és kárpitra
8 tárgy, amitől válj meg 40 éves korod előtt – ezt mondják a lakberendezők
Így tisztítsd a velúr cipőt anélkül, hogy foltot hagynál
Ha egyedül laksz, ez akár elég is lesz a mosogatáshoz, ha pedig népes család után kell valakinek mosogatnia, extra csöpögtető helyet nyerhetsz ezzel a trükkel.
Jöjjenek a serpenyők!
A különböző méretű serpenyők tárolása általában gondot okoz: ha egymásba is tudod pakolni őket, a legalsóra lesz szükséged, és minden mást is ki kell majd pakolnod (ráadásul senki sem szeret súlyokat emelgetni, ha csak egy rántottát akar összedobni).
Ezzel a beépített tárolóval viszont egy egyszerű mozdulattal elérhetővé válnak a serpenyőid, és elpakolni is sokkal egyszerűbb lesz őket.
Olyan, mintha hívó szavadra azonnal előugranának a kis segítőid (szóval igazi Hamupipőke pillanatokra számíthatsz vele)!
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






