Nagy bögre kakaó
Lehet, hogy ez szokás, vagy alkat kérdése, de tudom, hogy vannak, akik reggelente nem igazán tudnak enni.
Én, hacsak nincs valami izgalom aznap, farkaséhséggel ébredek, de ha már legnépszerűbb reggelikről volt szó, ezzel is tettem egy próbát – szimplán kávéval nem mertem volna próbálkozni, de egy nagy bögre kakaóval megnéztem, meddig jutok.
Mire számíthatsz? Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. november 4. a numerológia szerint: tanulás és elmélyülés
A legnagyobb szeretet néha az, ha nem akarjuk megmenteni a másikat
„Azért tette tönkre a blúzom, mert elmentem bulizni a csajokkal” – A bántalmazás finom formái a párkapcsolatban
Nyílt levél a férjeknek, akik szerint a feleségük „unalmas” lett, mióta anya
A nagyjából 3 deciliter kakaó kétségtelenül finom volt, és egészen el is telített, arra azonban kíváncsi voltam, vajon mikor éhezek meg legközelebb. A reggeli ital meglepően sokáig kitartott, valamivel 8 óra után ittam, és 11 körül kezdtem érezni, hogy éhes vagyok.
Ettől függetlenül biztos, hogy csak cukrozott tejjel indítani a napot nem kifejezetten tesz jót az anyagcserének, ezért rendszert inkább nem csinálnék belőle.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






