Az utóbbi időben egyre többször éreztem, hogy az alvás nem megy úgy, ahogy kellene. Időben lefekszem, próbálok minden „alvásbarát” szabályt betartani, nincs telefon lefekvés előtt, nincs kávé délután négy után, este gyertyát gyújtok, olvasok egy fejezetet egy könyvből. Mégis, amikor végre lehunyom a szemem, a gondolataim csak zakatolnak tovább. Ismered azt az érzést, amikor úgy fekszel az ágyban, hogy közben pontosan tudod, minden perc, amit ébren töltesz, csak ront a másnapi teljesítményeden? Na, pont így voltam vele. Ha kíváncsi vagy, hogy nekem mi az ami segített, olvass tovább!
Egyik este zuhanyzás közben, teljesen véletlenül, kipróbáltam valami újat. Elfelejtettem felkapcsolni a lámpát, és csak a kinti, halvány fény szűrődött be a fürdőszobába. Először furcsa volt, reflexből nyúltam volna a kapcsolóért, de aztán megálltam. „Mi lenne, ha most így hagynám?” – gondoltam. És elindult az első, igazi sötétben zuhanyzásom.
Az élmény első pillanatai szokatlanok voltak. Nem láttam a megszokott gőzt, nem figyelhettem, hogyan göndörödik a hajam a pára hatására, és nem voltak vizuális kapaszkodók. Olvass még a témában
Mennyire vagy tudatos vásárló? Ez a teszt megmutatja, milyen könnyű téged befolyásolni
A japán head spák titka: miért kezdődik a wellness valójában a fejbőrnél
Ezt hozza 2026. október 21. a numerológia szerint: kaland és változás
Te hány szünetet iktatsz be a munkanapodba? így teremts egyensúlyt munka és magánélet között
Ehelyett minden érzékszervem felerősödött. Hallottam, ahogy a víz egyenletes ritmusban kopog a csempén. Éreztem, ahogy a meleg víz végigfut a hátamon, és mintha minden egyes csepp jobban megnyugtatott volna. Az illatok is intenzívebbnek tűntek, a tusfürdőm vaníliás aromája hirtelen sokkal élénkebben hatott rám.

A legnagyobb változás azonban bennem történt. A sötétben zuhanyzás olyan érzést keltett, mintha teljesen elszakadtam volna a külvilágtól. Nem voltak zavaró tényezők, nem láttam a szennyes ruhát a sarokban, nem néztem végig a fürdőszoba polcán sorakozó termékeket. Csak én voltam, a víz, és a sötét. Ez a fajta érzéki elszigeteltség teljesen lelassított, és olyan nyugodt, meditatív állapotba hozott, amit fényben sosem tapasztaltam.
Amikor végeztem, meglepődtem, mennyire másképp éreztem magam.
Nem volt kedvem újra felpörgetni magam a telefonom görgetésével, nem akartam zenét hallgatni, csak arra vágytam, hogy lefeküdjek. És a legmeglepőbb az volt, hogy tényleg gyorsabban elaludtam.
Persze nem egyik pillanatról a másikra, de a szokásos egy órás forgolódás helyett percek alatt sikerült álomba merülnöm.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






