Korábban sejtésünk sem volt a fontosságukról, azt meg főleg elképzelni sem tudtuk, micsoda összetett rendszer szükséges ahhoz, hogy minden ideálisan működjön a testünkben. Manapság tudjuk, hogy a születéstől kezdve alapvető, mikor, milyen baktériumokkal találkozunk, illetve mennyire lényeges, hogy az összehangolt működésüket segítsük.
Létfontosságú baktériumok
Baktériumok mindenütt találhatóak a testünkben és a testünkön, de a legnagyobb mennyiségben a bélflóránkban bukkanhatunk rájuk.
Bizonyára hihetetlen, de mégis igaz, hogy egy átlagos felnőtt esetében 6-8 kilogrammot ezek a mikroorganizmusok tesznek ki – ez a mérhetetlenül magas szám is jól mutatja, milyen nagyon fontos a baktériumok szerepe a szervezet működésében.
Baktériumokkal már a születésünk pillanatában találkozunk: amint a kisbaba feje végighalad a szülőcsatornán, már meg is kapja azt a „kezdő adagot”, ami a bélflórájának ideális működéséhez szükséges. A császármetszéssel született babák nem esnek át ezen a fontos folyamaton, ezért manapság már egyre inkább bevett gyakorlat, hogy az édesanyától kenetet vesznek, és azt juttatják rá az újszülött arcára. Olvass még a témában
Milyen személyiség típus a csillagjegyed?Rengeteget elárul rólad!
8 házi jegestea, amit a gyerekek is imádni fognak – és te is egy kerti partin
Ami akkor történik a szervezeteddel, ha minden nap eszel hagymát
Ebben az évben a saját hangodat kell meghallanod! Ezt tartogatja neked 2026, ha 6-os az alapenergiád
Ez nagyon ijesztő lehet, főleg annak tudatában, hogy már-már megdöbbentően ragaszkodunk a higiéniához. Azonban az az igazság, hogy ha nem ezek a jótékony baktériumok kerülnek túlsúlyba, akkor a kártékonyak fognak, és emésztési nehézségeket, gyengébb védekezőképességet okozhatnak.






