Mi az a kaszt? Indiában a kasztrendszer – varna – a hinduizmus részeként van jelen. A kaszt szó nemzettséget, fajtát jelent. A legnevezetesebb négy főkaszt a bráhmin, ksatrija, vaisják, súdra. Ezen kívül még vannak a kaszton kívüliek: páriák. A kasztrendszer kialakulása többrétű, hosszadalmas folyamat volt.
A kasztok egyéneinek életvitele jellemző, meghatározza a születés, házasság, foglalkozás. A kaszt rendszer merev társadalmi berendezkedés, ha valaki adott kasztba születik, abból nem léphet ki, nincs a kasztok között átjárás. Az érinthetetlenek
Ők a páriák, tamilok, de ők magukat dalitnak – elnyomottnak – nevezik. A szó alantas, kaszton kívülit jelent. A falu határán kívül kell élniük, kunyhóban. Az érinthetetlenek megközelíthetetlenek, meghatározott távolságot kell tartaniuk a kaszton belüliektől – sok helyen még most is betartatják ezt a szokást.
Egyes helyeken csengőt kellett viselniük, nem használhattak bizonyos utakat, köpőcsészét kellett maguknál tartani, és nem viselhették a teljes harmadik szemet a homlokukon, csak egy vörös pöttyöt – az eredeti jel alatt van egy sárga félkör. Az indiai alkotmány betiltotta az érinthetetlenséget, de a vallás a mai napig erősebb. Házasság Olvass még a témában
Nem csak olyan ,,tövény” létezik, hogy csak saját kasztból lehet házasodni – ez az endogámia -, hanem olyan is, mely pont az ellenkezője, csak kaszton kívüli házassági kötelezettség is létezik – ez az exogámia. Létezik még hipergámia, mely azt jelenti, hogy a lányt csak előkelőbb férfihoz szabad hozzáadni.






