Mindenki maszkot visel a mindennapok során, szinte rá vagyunk kényszerítve. Mert, amint lekapjuk a maszkot, biztosan kapunk valamilyen megjegyzést, vagy csak egy kellemetlen nézést. Ha mindannyian nyitottabban és elfogadóbban állnánk egymáshoz, akkor egész új értelmet kapna az a kijelentés, miszerint: „Senki sem az, akinek látszik.”
Ki vagyok Én?
Életünk során számtalanszor feltesszük magunknak ezt a kérdést, mert szeretnénk egyre közelebb kerülni önmagunkhoz. Azonban a válasz nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Jobban mondva, amilyen bonyolult, olyan egyszerű. Nincs is ennél egyértelműbb válasz az Univerzumban, az Én kérdéskörénél. Csakhogy életünk során folyamatosan távolodunk a valódi Énünktől, így esélyünk sincs arra, hogy erre a kérdésre életünk korai szakaszában válaszoljunk.
Gyerekként még tökéletesen tisztában vagyunk önmagunkkal, ami egyesek számára furcsán hangozhat, tekintve, hogy egy gyereknek nincsen semmiféle tapasztalata az életben. Igen, de pont ez a tisztaság kell ahhoz, hogy közel tudjuk magunkhoz az igazi Énünket. Aki maszk nélkül létezik és, aki a legnagyobb elfogadásban és szeretetben él. Gyerekként erre képesek vagyunk, aztán bekerülünk a kikerülhetetlen oktatási rendszerbe, ahol felkerülünk a gyártósorra.
Ez nem az oktatás hibája, hiszen a tanulás, lexikális tudás fejlesztése elengedhetetlen része az életünknek. Azonban a tanítókon már nagyon sok múlik. Az, hogy hogyan adják át a tudást. A szárnyak letördelésével, vagy megtartásával. Vonatkozik ez a szülőkre is, hiszen ők a gyerekek legnagyobb tanítói. Észrevesszük e egymás tehetségét és küldetését, vagy formálni próbáljuk magunkat és a környezetünket is?
Gyerekként még tökéletesen tisztában vagyunk önmagunkkal, ami egyesek számára furcsán hangozhat, tekintve, hogy egy gyereknek nincsen semmiféle tapasztalata az életben. Igen, de pont ez a tisztaság kell ahhoz, hogy közel tudjuk magunkhoz az igazi Énünket. Aki maszk nélkül létezik és, aki a legnagyobb elfogadásban és szeretetben él. Gyerekként erre képesek vagyunk, aztán bekerülünk a kikerülhetetlen oktatási rendszerbe, ahol felkerülünk a gyártósorra.
Ez nem az oktatás hibája, hiszen a tanulás, lexikális tudás fejlesztése elengedhetetlen része az életünknek. Azonban a tanítókon már nagyon sok múlik. Az, hogy hogyan adják át a tudást. A szárnyak letördelésével, vagy megtartásával. Vonatkozik ez a szülőkre is, hiszen ők a gyerekek legnagyobb tanítói. Észrevesszük e egymás tehetségét és küldetését, vagy formálni próbáljuk magunkat és a környezetünket is?