Az úgynevezett „óragyakorlatnál” pedig először rajzolj fel egy üres lapra egy mutatók nélküli órát, tehát csak egy kör legyen és a számok. A kör közepébe rajzolj egy pontot – meredj erősen erre a pontra, és a figyelmedet úgy vezesd körbe az óra számain, hogy a tekinteted nem mozdul el a középső pontról! Ez a figyelemirányítási gyakorlat akkor ajánlott, ha a koncentráció még nagyon nehezen megy.
Tradicionálisan egyébként a dháraná a választott Istenség alakjára, lényére történő összpontosítást jelenti – ez történhet úgy, hogy az Istenséget ábrzoló ikonra, szoborra mered a gyakorló, vagy lehunyt szemmel megjeleníti őt gondolatban. Emellett az aum szótag magunkban történő ismétlése is az egyhegyű állapot elérését szolgálja: az aum egy szimbólum, amely a mindentudás, „mindenütt jelenvalóság” értelmét hordozza, de ezzel általában már csak az igazán elhivatott, elmélyült jógagyakorlók foglalkoznak.
Következő cikkünk5 mindfulness tipp, amivel az életed sokkal nyugodtabbá válikAz életünk gyakran hektikus, stresszes, és van, hogy egyszerre túl sok dolognak tesszük ki magunkat. Az emberek többsége ugyan igyekszik időt szakítani a lelki feltöltődésre is, de sokszor ez csak egy vágyálom, hiszen aludni is alig van időnk. Pedig nem kéne, hogy mindez ilyen nehéz legyen. Néha a legapróbb változtatások…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






