A barátaink lelkiállapota erősebben hat ránk, mint hinnénk

A barátaink lelkiállapota erősebben hat ránk, mint hinnénk

Címlap / Életmód / Lélek / A barátaink lelkiállapota erősebben hat ránk, mint hinnénk

A barátaim között mindig is jól éreztem magam, és gyanítom, hogy ők is szívesen töltik az idejüket az én társaságomban. Szerencsés vagyok, de az is lehet, hogy ösztönösen kerestem a barátaimat. Pszichológusok és boldogságkutatók úgy tartják, a mentális egészségünk és a boldogságunk kulcsa, hogy olyan emberekkel vegyük körül magunkat, akiket szeretünk. Bár egyre nehezebb fizikailag időt teremteni arra, hogy a barátaimmal lehessek, de amikor együtt vagyunk az újító erővel bír!

Egy 2000 fős, tinédzsereket és az ő szociális kapcsolataikat vizsgáló amerikai kutatás azt elemezte, hogyan terjed a hangulat a fiatalok és a hozzájuk kötődő emberek körében.

Az eredmények azt mutatták, hogy azoknál, akik alapvetően egészséges lelkiállapotú barátokkal töltik az idejük nagy részét, kisebb valószínűséggel alakulhat ki depresszió, akik pedig igazoltan depressziósak, könnyebben felépülnek a depresszióból, ha mentálisan egészséges barátjuk van. 

A boldogság és a szomorúság is fertőző lehet

A barátaink jókedvűvé tehetnek – állítja a nemrég megjelent kutatás, de ez nem jelenti azt, hogy a szomorkás hangulatban lévő haverokkal nem kellene találkoznunk. A tanulmány azt állítja, hogy ez a hatás nem elég erős ahhoz, hogy depresszióssá váljunk tőle, bár kétségkívül a rossz hangulat is vírusszerűen terjed. Barátunk jókedve kb. 11 százalékkal növeli az örömünket, a szomorúság érzése pedig szinte kétszer olyan erősen jelentkezik bennünk. 

A tizenévesek számára rendkívül fontosak a barátok, az ismerősök, ezért is fontos, hogy bátorítsuk őket a minél több, kiegyensúlyozott, mentálisan egészséges baráttal való kapcsolat kialakítására. Persze mindenki kerülhet olyan helyzetbe, amiből nem könnyű egyedül kiszabadulni. Ilyenkor nélkülözhetetlen egy támogató barát, aki meghallgatja, és segít megoldást találni a problémára.

Nemcsak a vidámságot és szomorúságot, de a viselkedési és életmód faktorokat is vizsgálta a felmérés – a dohányzás, az alkoholizmus, az elhízás, a fitnesz szokások és a koncentrációs képesség a szociális hálónkra a való életben és az online világon keresztül is kiterjed. 

Ebből a kutatásból kiderült, hogy a barátok miként hatnak egymásra, illetve segített rájönni arra is, hogy a barátok közötti hasonlóság valójában azt jelenti, hogy az emberek a hozzájuk hasonló tulajdonságokkal rendelkező társaikhoz vonzódnak. A fiatalokat a legjobb barátaikról kérdezték.

Azok, akiknek a barátaik rossz passzban voltak, maguk is azt vallották magukról, hogy nincs jó kedvük, illetve fél és egy év múlva is ugyanígy nyilatkoztak. Azok, akiknek több vidám barátjuk volt, idővel maguk is jókedvűnek vallották magukat. 

pointimages/depositphotos.com

Tedd meg magadért – tedd meg a barátaidért!

Néhány depresszióhoz kapcsolódó tünet, mint a fáradtság, érdektelenség, tehetetlenség érzés, ugyanezt a mintát mutatta. Azaz ha egy barátunk nehéz időszakon megy keresztül, természetesnek tűnik, hogy átérezzük a fájdalmát, és nem maradunk távol tőle. Az azonban, hogy ezek a negatív érzések ennyire könnyen átragadjanak a szociális hálónk más tagjaira is, fontos egészségügyi hatással lehet ránk.

A jó hír az, hogy – a kutatás tapasztalataiból kiindulva – érdemes odafigyelnünk az egészséges életmódra, az alvásra, a stresszkezelésre és a sportolásra, mivel ez a barátaink jólétére is erőteljesen hathat. 

A klinikailag igazolt depresszió ugyanakkor nincs hatással a depressziós személy barátainak a hangulatára. Ahhoz, hogy nekünk és a barátunknak is jókedve legyen a legjobb, ha olyasmit csinálunk, amit mindketten élvezünk. S ha ez már jól megy, vonjunk be más barátokat is, hogy terjedjen a jókedv.

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!