Iparűzési adómentesség
Az iparűzési adó sok cég számára lehet fájó pont, hiszen az árbevétel tükrében rengeteg pénzt képes kivenni a kasszából. Abban az esetben azonban, ha céljainknak megfelelő székhelyszolgáltatót választunk, mentesíthetjük magunkat az iparűzési adóterhek alól. És hogy ez hogyan lehetséges?
Hazánkban a legtöbb településen az iparűzési adó aránya 2%. Akadnak azonban olyan települések, melyeken az IPA 0%, azaz az itt székhellyel rendelkező vállalkozásoknak nem kell iparűzési adót fizetniük.
Ez azt jelenti, hogy egy IPA-mentes településen található székhelyszolgáltató cég képes számunkra megspórolni azt az összeget, melyet az éves iparűzési adóra fizetnénk be. Olvass még a témában
Nyílt levél a férjeknek, akik szerint a feleségük „unalmas” lett, mióta anya
3 dolog, amiért a nőket megszégyenítik, a férfiakat meg megdicsérik
„Majd ha annyi idős leszel…” – az egyik legbosszantóbb mondat, amit egy fiatal hallhat
„Az arcom két fele olyan volt, mintha két másik ember lenne” – Rosszul sikerült plasztikai beavatkozások
Bizonyos cégek esetében ez igen komoly összeget is jelenthet. Fontos azonban megjegyezni, hogy az, ha egy székhelyszolgáltató nem kínál iparűzési adómentességet, még nem jelenti azt, hogy rossz szolgáltatóval állnánk szemben. Az IPA alóli mentesség ugyanis településfüggő, és kizárólag olyan szolgáltatók esetében érhető el, melyek irodája iparűzési adómentes településen található.
A székhelyszolgáltatás Budapesten például nem garantálja az IPA-mentességet, azonban számos más előnnyel rendelkezik. Sok esetben például azok a vállalkozások könnyebben kaphatnak megbízást, melyek budapesti székhellyel rendelkeznek.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






