Címlap / Életmód / Család / Ilyen csodás hatással vannak az...

Ilyen csodás hatással vannak az altatódalok a gyerekekre

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

A zene befolyásolja az érzelmeket

A csecsemő ámuló csodálattal hallgatja a szép énekeket. Amint képessé válik rá, reprodukálja is a hallott dallamokat és ritmusokat, örömet okozva ezzel szeretteinek. Minél korábban kerül a gyerek kapcsolatba a zenével, annál nagyobb az esély, hogy az életének meghatározó részévé fog válni. 
Talán hivatásszerűen is foglalkozik majd vele, de ha nem, a zenehallgatás révén befolyásolni tudja majd a saját hangulatát, érzéseit, zenére képes lesz majd pihenni, feltöltődni, izgalomba jönni. A gyógyító zene felnőtt életének nehezebb időszakaiban is elkísérheti majd. 
A zenére is igaz az, ami az irodalomra: minél többfélét ismerünk, annál megértőbbek és kreatívabbak lehetünk. Ezen belül a klasszikus dallamok a lélek számára leginkább csillapító hatásúak. A bölcsődalok után a gyerekeket mindenekelőtt az ilyen zene csillapítja le. Köztudott, hogy Mozart, Bach és Vivaldi muzsikáját a pszichológiában terápiás szándékkal szokás alkalmazni.

Oldalak: 1 2 3 4 5

A cikk folytatódik, lapozz!

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.