Címlap / Szerelem / Szex / Így változik meg a szexuális életetek,...

Így változik meg a szexuális életetek, miután összeköltöztök

Valakinél működik

Ritkán, de az is előfordul, hogy a pár egyik tagjára kedvezően hat az összeköltözés ebből a szempontból. Bizonyos emberek úgy érzik, rajtuk van a nyomás, hogy összekötözés előtt minden alkalommal legyen szex, amikor találkoznak párjukkal és nem szeretik ezt a „kényszert”. Mikor együtt laknak, akkor viszont nagyobb eséllyel van ott a társa, mikor elkapja a vágy, így pozitívan hat szexuális életükre a közös fedél alatt lakás. 

4 csillagjegy, akit szinte lehetetlen átverni

Tervezett együttlétek

Összeköltözés után nemcsak az együttlétek száma, de a minősége is elkezd hanyatlani. Mikor a pár minden este egy ágyban fekszik le egy hajtós munkanap után, egyre nehezebb fenntartani az izgalmat. Idővel egyre kevésbé nyitnak arra, hogy buja kis játékokkal felizgassák egymást és új dolgokat próbáljanak ki, hiszen fürdés után mindketten ott fekszenek egymás mellett ruha nélkül az ágyban, így mondhatni a fele munka már el van végezve, csak az aktus van hátra.

Akárhogyan is, semmi okunk azért ennyire sötéten látni a hálószobai életünket, hiszen szerencsére azért vagyunk társak, hogy megoldjuk a felmerülő problémákat. Ha szeretet van köztünk, minden esélyünk megvan arra, hogy újra és újra visszataláljunk egymáshoz!

Következő cikkünkA menyasszonyi cipőben pénz? 10 meglepő esküvői szokás a világbanAmerikában természetesen a létező össze esküvői szokás megtalálhat az egyszerűtől a nagyon extrémig. Ilyenkor a násznép inkább csak a szűk családtagok és barátok közül kerül ki, és az utána következő ünneplés is a tengerparton zajlik tovább. Este a hangulat fokozása érdekében tűzijátékkal ünnepelnek. Japánban természetesen az…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akinél gyakoribbak a nárcisztikus vonások
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.