Az egész egy teljesen szokványos, kicsit kaotikus délutánon kezdődött
A lányom mellett itt volt nálunk az unokatestvére, én pedig büszkén figyeltem őket, milyen ügyesen, nagylányos szervezéssel intézték el, hogy együtt jöhessenek haza az iskolából egy kis közös játékra. Pár óra után azonban kezdett elszabadulni itthon az őrület, így eljött a pont, amikor úgy döntöttem: ideje kimozdulni.
Ebben a pillanatban toppantak elém a szobából angyali tekintettel, miközben ravaszul előadták a nagy tervet: ugye tudom, hogy a helyi cukrászdában már realisztikus süteményeket is lehet kóstolni? Mert ők aztán mióta megszülettek, azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy egy ilyen süteményt meg kell kóstolniuk. Ráadásul, ha elviszem most őket, duplán jól járok, mert ketten vannak, így kétfélét választanak, és elfelezik. Ezeknek az ellenállhatatlan indokoknak természetesen nem tudtam nemet mondani, így elindultunk kóstolni.
Miután a lányok jóízűen eltüntették a tányérról az utolsó morzsát is, jeleztem nekik, hogy a tálcát is vigyék vissza a helyére, ne csak a kezüket mossák meg, én pedig a bejáratnál várom őket. Pár másodperce álldogáltam az ajtóban, amikor odalépett mellém egy magas férfi, és kedvesen rám köszönt. Semlegesen visszaköszöntem, gondolva, hogy biztosan valami távolabbi ismerős, aki majd halad is tovább a dolgára. Ő azonban ott maradt, engem nézett és furcsán, gyanúsan mosolygott. Olvass még a témában
„Minden helyzetre volt valami kifogása” – amikor a férfi az örök áldozat
„A pasijával jött a találkozóra” – A legmegdöbbentőbb első randis történetek
„Nem voltak közös célok, mégsem mertem elengedni” – hogyan szabadultál ki egy szürke kapcsolatból?
„Egyéjszakás kaland, fiatalabb pasi, autó-szex” – 10 szexuális bakancslista élmény, amit ne hagyj ki
Ezen a ponton elkezdtek kattogni a kerekek a fejemben. Az arcmemóriám amúgy sem a legjobb, a férjem pedig a munkájából adódóan már rengeteg olyan embernek bemutatott, akivel életemben egyszer találkoztam egy teljesen lényegtelen eseményen. Amikor vele vagyok, oda tudok hajolni suttogva megkérdezni, ki az illető, de most egyedül voltam.
Titkon azon rimánkodtam, hogy a lányok végre bukkanjanak fel, és lépjünk le, mielőtt a szokásosnál is kínosabb szituációba keverem magam.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






