Igény szerinti szoptatás, a mama és a baba boldogsága

Igény szerinti szoptatás, a mama és a baba boldogsága

Címlap / Életmód / Család / Igény szerinti szoptatás, a mama és a baba boldogsága

Sokan ismerjük a mondást: ha kiegyensúlyozott, boldog az édesanya, akkor babája is az lesz – és ez fordítva is éppúgy igaz. Szülőként mindenki erre a harmóniára vágyik, melyről most Dr. Gyarmati Franciska life coach, életvezetési tanácsadóval beszélgettünk az igény szerinti szoptatás kapcsán.

A szoptatás mint hosszú távon ható fizikai és lelki szükséglet

Jól tudjuk, hogy az anyatej a lehető legjobb étel a kisbabának, és az is tudományos tény, hogy a szoptatás egyúttal lelki táplálék is, a babának és a mamának egyaránt: segíti a baba idegrendszerének fejlődését, a szociális készségek kialakulását, illetve az anyai test regenerálódását, valamint csökkenti a gyermekágyi depresszió kialakulásának valószínűségét.

A szoptatással könnyen megvalósítható a testközelség, az ölelgetés és babusgatás, ami biztonságérzettel, szeretettel tankolja fel a kicsit. Dr. Bagdy Emőke pszichológus szavaival élve ez egy életre beleplántálja a kisdedbe a „helyem van az emberi világban, fontos vagyok, szükség van rám, szeretnek engem” érzését. Éppen ezért a lélektani vonulatért is olyan fontos a szoptatást, különösképpen pedig az egyre általánosabbá váló igény szerinti szoptatást a középpontba helyezni, hiszen ez az egész majdani stabil állványzat egyik alappillére. 

Menetrendszerű szoptatás vs. igény szerinti szoptatás

Az igény szerinti szoptatás nem mást jelent, mint hogy a kisbaba saját maga jelzi, mikor szeretne mellre kerülni – a szoptatásnak tehát sem az időpontja, sem pedig az időtartama nem meghatározott valamiféle állandósított, külső rendszer alapján. „Az igény szerinti szoptatás a babára nézve multifunkcionális jellegű: ellátja az etetés, itatás, szórakoztatás, altatás, tanulás, kommunikálás, gyógyítás feladatát is. De a legjobb, hogy nem kell azon töprengenünk, most vajon miért kér a kicsi a cicit? Ha egy baba nyugtalan, nyűgös, sír, és emiatt mellre tesszük, ő pedig elfogadja a mellet és megnyugszik, akkor a szoptatás volt a megoldás” – magyarázza Dr. Gyarmati Franciska life coach, életvezetési tanácsadó.

De nézzük a másik oldalt is.

A külső elvárásoknak (szülő, orvos, védőnő, rokonok) vagy saját elvrendszerünknek megfelelni vágyó, időre történő szoptatási rendszerben a célok elérése jóval nehezebb, és valószínűbb is, hogy a szoptatás során problémák, panaszok merülnek fel (fájdalom, elégtelen tejtermelés, szopási sztrájk, mellgyulladás, stb.), sőt, mint azt megtudtuk, sérülhet az anya-gyermek közötti kommunikáció, sérülhet a gyermek kompetenciaérzete.

A szoptatás egy komplex rendszer tükrében

A spontán szoptatást érdemes egy magasabb rendszer egyik összetevőjeként tekinteni. Anya és gyermeke legalább az első fél évben biológiai egységet alkotnak, folyamatos kölcsönhatásban vannak egymással. Vagyis „a baba életfunkcióinak egy részét az anyai test látja el, és a baba gondozása jót tesz élettanilag az anyának is”. Ugyanakkor a baba kompetenciái elvitathatatlanok és nem is hagyhatók figyelmen kívül: tudja jelezni szopási és testközelség iránti igényét, tud szopni, pisilni és kakilni. Éppen ezért nem pusztán igény szerinti szoptatásról érdemes beszélni, hanem az emberi faj biológiai norma szerinti csecsemőgondozásáról. Ebbe beletartozik az igény szerinti szoptatással szorosan összefüggő hordozás és éjszakai gondoskodás is – vagyis összességében a válaszkész nevelés szemlélete.

Napirend – ahogy a babád szeretné

Azt mondják, egy babának, kisgyereknek kiszámítható napirendre van szüksége, amely rendszert katonásan szolgálja ki az időre történő mellre tétel gyakorlata. Gyarmati Franciska szerint azonban erre a rendszerre valójában a felnőtteknek van szüksége, ezért próbálják ráerőltetni a csecsemőre is, aminek viszont súlyos következményei lehetnek a későbbiekben. A napirend kialakulása úgy lehet a legjövedelmezőbb, ha didaktikus, ragaszkodó szemlélet helyett szelíden, elsősorban a baba igényeit figyelve hagyjuk azt magától kialakulni. Mint megtudtuk a szakértőtől, „a rendszer, a napirend mindig jelen van életünkben: a nappalok és az éjszakák, a évszakok változása, de a testünk működése is rendszeres. A születés másnapján semmivel több rendszerre nincs szüksége a csecsemőnek, mint a születése előtti napon volt.

Rugalmas rendszerrel rugalmas, kiegyensúlyozott személyiség cseperedik

Amint már írtuk, a feltétlenül elvhű rendszerek erőltetése aktuálisan is problémákhoz, diszkomfort érzethez vezethet, de fontos leszögezni, hogy mindez a későbbiekben is megmutatkozhat. A szopási rendszerre történő szoktatás ugyanis éppoly tartós stresszt okoz a csecsemőnek, mint a nevelő célzattal történő sírni hagyás és az alvástréning. Mindezek olyan változásokat okozhatnak a gyermek idegrendszerében, ami majdani szorongáshoz, depresszióhoz, agresszív viselkedéshez vezethet, vagy akár az immunrendszerét károsítva fogékonyabbá teheti a betegségekre is.

Mindazonáltal a szakértő hozzáteszi, hogy egy kiegyensúlyozott családban nevelkedő gyermeknek semmi problémája nem lesz a napirend nélküli újszülött korról átszokni az egyéni, kisbaba kori napirendre, majd az óvodás, iskolás korra és rendszerre. Sőt, jó hír, hogy egyes tanulmányok szerint a válaszkészen nevelt gyerekeknek ez könnyebben is sikerül.

Szoptatós anya = jó anya?

Fontos megjegyezni, hogy nem csak az igény szerinti szoptatás az egyetlen igaz és járható útja a táplálásnak. Az az édesanya, aki egyszer is mellre tette csecsemőjét, szoptató édesanya. Vannak anyák, akik valamilyen okból nem szoptatják gyermeküket, természetesen ők ugyanúgy lehetnek kiváló, gondoskodó anyák, és ugyanúgy megérdemlik környezetük támogatását, elismerését.

Az igény szerinti szoptatást valójában azért igyekszünk támogatni, mert jelen tudásunk szerint ez illeszkedik leginkább az emberi test normális működéséhez, és ezáltal biztosítható a leginkább, hogy egy édesanya addig tudjon szoptatni, ameddig az neki és a babájának megfelel” – vélekedik az életvezetési tanácsadó.

Lelkiismeret-furdalást viszont senki se érezzen: sokféleképpen lehet jó anyának lenni, sokféleképpen lehet „jól” szoptatni. A lényeg, hogy mindenki megtalálja a számára és családja számára megfelelő megoldást.

A cikk a JátékNet támogatásával készült.

VIDEO A csillagjegyek stresszkezelése a legrosszabbtól a legjobbig

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!