Nem hitte volna, hogy pont itt és pont most találkoznak. Ennyi év után. Nem tudott mozdulni sem – csak állt sután, és próbált úrrá lenni a remegésén. Legszívesebben a nyakába ugrott volna. De nem lehetett.
Húsz éve megtehette volna, hisz’ minden adott volt: állandóan a társaságát kereste, bármiről el tudtak beszélgetni, fél szavakból is értették egymást. Ő a csúnyácska lány, és a város legmenőbb, leghelyesebb pasija. Akkor el sem hitte, hogy ez igaz lehet: meg is tett mindent annak érdekében, hogy ne is legyen az. Nem érezte hozzá méltónak magát, nem akarta, hogy kinevessék, vagy gúnyolják miatta a haverjai. Szépen félreállt és hárított, ahogy csak tudott. „Kár volt. Bár vissza lehetne forgatni az idő kerekét.”
… Olvass még a témában
– Jól vagy? Mi újság? – nyögte ki Máté nehezen. („Hogy lehetek ilyen béna? Miért nem azt kérdezem, ami igazából érdekel? Van-e valakije? Vannak-e gyerekei? Hol él? Hogyan él?Miért nem vagyunk mi ketten együtt?”)
