Hogyan fogyasszuk le a gyereket?

Hogyan fogyasszuk le a gyereket?

Címlap / Életmód / Táplálkozás / Hogyan fogyasszuk le a gyereket?

Köztudott, hogy az elhízás és a túlsúly egyre nagyobb járvány a gyermekek körében, amelynek nemcsak egészségügyi, de lelki következményei is vannak. Lássuk, hogyan segíthetjük őket, hogy egészségesen le tudjanak fogyni.

Hogyan segítsd a gyereket lefogyni?

Ha a fogyókúra nehéz a felnőttek számára, akkor a gyerekek számára még nehezebb. A legegyszerűbb módja a gyerekek lefogyasztására a kalóriabevitel és zsírok csökkentése. Emellett rendszeres fizikai aktivitás is szükséges. Fontos a jó példa, hogy a gyerek azt lássa szüleitől, hogy egészségesen táplálkoznak és mérsékelt adagokat fogyasztanak.
Ne feledd, hogy fél kilós súlygyarapodás 3500 kalóriával egyenlő. Tehát ahhoz, hogy a gyerek heti fél kilót foggyon, 3500 kalóriát kell levágni 7 nap alatt. Persze nem kell ennyire drasztikusnak lennünk, hisz ők még fejlődésben vannak, szükségük van a kiegyensúlyozott táplálkozásra.
Bőven elegendő ha egy év alatt 5-8 kilót tudnak leadni, ami azt jelenti, hogy egy nap csak 100-150 kalóriával kell kevesebbet fogyasztaniuk. Ennyi kalória egy szelet kenyér, egy kis kocka vaj, vagy egy hígpalacsinta.

Állítsd le a hízást, idézd elő a fogyást

A cél, hogy a gyerek ne legyen túlsúlyos és le tudja adni az extra kilókat. A kalóriacsökkentős módszer egyszerű: határozzuk meg kb. hány kiló van pluszban a gyermeken, és e szerint csökkentsük a napi kalóriabevitelt.
Ha 5 kilót kell leadnia, akkor napi 100 kalóriát vágjunk le adagjából, ha 10 kilót szükséges leadnia, akkor 200 kalóriát, 15 kiló esetén pedig 250 kalóriát.

Mi van, ha mégsem fogy a gyerek?

Lecsökkentetted a napi kalóriabevitelt, mégsem mutat kevesebb kilót a mérleg? Akkor próbáld még plusz 50-100 kalóriával csökkenteni a napi kalóriabevitelt.
Nézz utána, hogy ne fogyasszon további rejtett kalóriákat, pl. a tej legyen csökkentett zsírtartalmú, a gyümölcsöket cukor nélkül fogyassza és az adagok ne legyenek túlméretezettek.

Nem kell folyton a kalóriákat számlálni

Nem kell pontosan tudnod mi hány kalória. Egyszerűen figyelj arra, hogy az eddiginél kevesebb zsíros, cukros és feldolgozott élelmiszer kerüljön a gyermek tányérjába.
Az üdítők legyenek diétásak (a legjobb a frissen készített gyümölcslé), a tej legyen csökkentett zsírtartamú, ne legyen szokás az esti nasi, és a húsok legyenek soványak. Plusz, az eddigi adag 2/3-át add, ha úgy egyszerűbb, tálald neki kisebb tányérba a menüt.

Testmozgás

Jó módja a fogyás hatékonyabbá tevésének. Szerencsére a gyerekek minden szórakoztató sportot kedvelnek. Irasd be őt úszásra, táncra, engedd el biciklizni barátaival, teremts alkalmat arra, hogy aktív élete lehessen.
Ha már elég nagy, kérd meg, hogy vásároljon a közértben, a lényeg, hogy minél több mozgásban részesüljön. Napi fél óra folytonos mozgással kb. 150-200 kalóriát fog leadni.

Korlátozd a TV nézést

A TV a fogyás legnagyobb ellensége. Azok a gyerekek, akik már fiatal koruktól egyenlőséget tesznek a szabadidő és a TV nézés között, azok nagy eséllyel válnak túlsúlyossá.
A gyerekeknek kreatív játékra, sok mozgásra van szükségük az óvoda vagy iskola után. Ha ezt sikerül napi rutinná váltani, akkor nagy eséllyel nem lesz túlsúly probléma gyermekednél.

Gyümölcsök és zöldségek

Ha felkínálsz gyermekednek egy almát, nagy valószínüséggel húzni fogja a száját és ellenkezik. Ha azonban meghámozod és felkockázod a gyümölcsöket, megszórod pirított mogyóróval és készítesz egy joghurtos vaníliás öntetet hozzá, imádni fogja!
Tehát ha a gyerek nem eszi a gyümölcsöt vagy a zöldséget, tedd azt érdekesebbé. Ha megszereti a rostos vitamindús táplálkozást, kevesebb csokit és kekszet fog kívánni, ami hatalmas előrelépés a fogyás felé.

Járj elő jó példával

A gyerekek köztudottan utánozzák a szülők szokásait. Ha Te egészségesen táplálkozol, ő is ugyanazt fogja enni, ha szeretsz nassolni, ő is, ha kis adagokat eszel, ő is ezt tanulja tőled. Tehát ahhoz, hogy a gyerek le tudjon fogyni, a szülőnek is helyes életmódot kell mutatnia.
Az nem megy, hogy a felnőttek kolbászt esznek, míg a gyermek párolt csirkemellet kell fogyasszon. Légy készen arra, hogy életviteleteket egy jobb, egészségesebb mederbe tereld.

VIDEO Van egy sminktrükk, amitől nagyobb és igézőbb lesz a szemed

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!