Ehhez az úgynevezett jobb oldali „inferior frontális gyrus” ingerlését választották célul, ez az agynak egy olyan területe, aminek köze van a hangulat szabályozásához és az érzelmi válaszokhoz. Két kutatást végeztek önkénteseken: az egyik csak a résztvevők hangulatát rögzítette, a másik pedig már az agyi aktivitás változását is. Az első csoportban résztvevők egyike félórás ultrahangot kapott, a másik részük pedig placebóként ál-ultrahangot: sem a résztvevők, sem a kutatók nem tudták, melyik csoport hova tartozott. Az alanyoknak a hangulatukra vonatozó kérdőíveket kellett kitölteniük 20 és 30 perccel az ultrahang után. A második csoportnak a kérdőíveken kívül az agyi aktivitását is mérték funkcionális MRI-vel.
A kutatók megállapították, hogy az ultrahang gyakorlatilag lelassítja az agyhullámokat, ez pedig a hangulat változásával jár.
Korábbi kutatások kimutatták, hogy az agy ezen részének túlzott aktivitása megnöveli az úgynevezett „rágódás” lehetőségét, ami azt jelenti, hogy valaki újra és újra ugyanazon a problémán pörög. Ugyanígy ez a terület lehet felelős az érzelmek önszabályozásáért is. Ezért lehet az, hogy az agy ezen területén lassított agyhullámok a kedv javulását és az ehhez hasonló viselkedések enyhülését hozzák. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 16. a numerológia szerint: befejezések és lezárások
Amikor apuka megijed a felelősségtől: történetek, amikor az apa pár hónapos baba mellől lépett le
A Végítélet lapja: ezt üzeni a novemberi Tarot kártya a mély, transzformatív energiák mellé
Az ősz nem csak melankóliát hoz, a vágyaidat is felerősítheti
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






