A háromnapos hétvége sokaknak talán most is csak idilli álomképnek tűnhet, de nem is olyan régen még a két napos is az volt.
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
Korábban itthon is hat munkanap volt az általános
Magyarországon csak 1981 áprilisában rendelkezett egy kormányrendelet a szabad szombatról, egészen addig természetes volt, hogy hat napból áll egy munkahét. Ugyan Európában ekkor már több helyen bevett volt a kétnapos hétvége, a szocializmusban a “szabadidő veszélyeire” hivatkozva még ekkor is csak fokozatosan, kéthetente kezdték bevezetni a szabad szombatot.
Mindez persze nem is történhetett volna egyik napról a másikra. Egy ilyen változást követnie kell például az iskoláknak, ügyeleti rendszereknek, mezőgazdasági munkáknak, de például még a hírközlésnek vagy a televíziós műsoroknak is. Az újítás azonban végbe ment, és ma már a többség számára természetes, hogy hétfőtől péntekig járunk be az irodába.
Noha mára többé-kevésbé bevett a nyugati világban a kétnapos hétvége – az arab országokban például csak jóval később, a 2000-es években kezdték bevezetni az ilyen jellegű reformokat – az, hogy átlagosan mennyi a munkaidő és hány napot dolgoznak az emberek egy héten, ma sem egységes. És noha egyre többször merül fel a három napos hétvége ötlete, Magyarországon egyelőre továbbra sincs kilátásban a rövidebb munkahét bevezetése.