Mivel ütik el a szabadidejüket, akiknek 3 napig tart a hétvége?
Euan Jennings számára például a négynapos munkahét lehetősége volt az egyik tényező, amely eredetileg vonzóvá tette számára az Edinburgh-i székhelyű Vault City sörfőzde digitális tartalomfejlesztőjeként meghirdetett pozíciót.
A 25 éves férfi most a pénteki szabadnapjait arra használja, hogy szabadúszó fotósként és videósként dolgozzon mellékállásban. Néha fizetett megbízásokon dolgozik – márciusban Hollandiában egy másik sörfőzde számára készített tartalmat -, néha pedig szerelem-projekteken. Korábban a két napos hétvégéit vagy az éves szabadságát használta arra, hogy a kreatív projektjein dolgozzon. „Most már tudok szünetet tartani, és a munkám mellett mellékprojekteket is csinálhatok” – mondta Jennings a BBC-nek.
A korábban a szállodaiparban dolgozó Emily Falkner „izgatott és kíváncsi” volt, amikor megtudta, hogy oxfordshire-i munkaadója, a Lemongrass Marketing 2022-ben kipróbálja a négynapos munkahetet. A vállalat idén februárban véglegesítette a változást. Olvass még a témában
Pszichiátriai dolgozók, ki volt a legmenthetetlenebb betegetek?
Bélbarát ételeket és italokat fogyasztani nagy kincs, sokan mégsem figyelünk rájuk eléggé – dietetikus segít, hogyan vihetsz be belőlük többet
Ezt hozta egy hét tablet-tilalom a családi életünkbe
Ezt jósolja a Tarot tavaszra a csillagjegyeknek
A 29 éves ügyfélkapcsolati igazgató azt mondja, alkalmanként „nem sokat csinál” a szabadnapjain, és a plusz időt a feltöltődésre használja. Elmondása szerint azonban leggyakrabban találkozókat, hobbikat és utazásokat iktat be.
„Elég produktív vagyok” – mondja Falkner. „Imádom a kertemet, ezért sok időt töltök ott; tanulok németül, amit mindig is szerettem volna, de sosem volt rá időm. Most jelentkeztem önkéntes munkára is”.
Holly Steele-Nicholson tipikus pénteki napja azzal kezdődik, hogy reggel 8 órakor megszólal az ébresztője, és megeteti majd sétálni viszi a kutyáját.
A négynapos munkahét kínálta lehetőségeket az adattanácsadóként dolgozó Steele-Nicholson maximálisan kihasználja. A szabad pénteken a 33 éves nő karrierképességeit csiszolgatja: „A szabad péntek lehetővé teszi, hogy tanfolyamokon vegyek részt, és felkészüljek olyan dolgokra, amelyek a hétfőtől csütörtökig tartó munkámban a segítségemre lesznek, de egyébként nem lenne időm foglalkozni velük” – mondja. Jelenleg egy Microsoft Azure-tanfolyamot és egy adatelemzési képzést végez.
Te mire használnád a plusz egy szabadnapodat a héten?






