6 meggyőző érv, ami után már ma elkezdesz hangosan beszélgetni önmagaddal

Címlap / Életmód / Lélek / 6 meggyőző érv, ami után már ma...

6 meggyőző érv, ami után már ma elkezdesz hangosan beszélgetni önmagaddal

Tudatosítja az érzelmeidet

Elsőre furcsán hangozhat, de ha kipróbálod, lehet, hogy nálad is működni fog: amikor valamilyen erős érzelem hatása alatt állsz, mondj valamit a saját neveddel: „Miért vagy most ilyen ideges, Anna? Honnan ered ez a frusztráció? Anna, van ebből így bármi hasznod?”

Egy hónap KonMari: mit tanultam magamról a rendrakás közben

Ez az apró nyelvi csavar segít kívülről nézni a helyzetedre – azonnal elérheted, hogy kevésbé sodorjanak el az érzelmeid. Egy 2014-es kutatás szerint az önmagukkal hangosan beszélő emberek jobban teljesítettek stresszhelyzetekben és utólag kevesebb önkritikát éreztek. Szóval, egy próbát megér!

Robert N. Kraft szerint a hangos önbeszéd valójában egy párbeszéd a két énünk között: az egyik résztvevő az az „Én”, aki cselekszik, a másik pedig az az „Én”, aki figyel, értékel, irányít. Amikor hangosan kimondod a gondolataidat, ez a két én-részed együttműködésbe kezd – és ez elképesztő lehetőséget ad az önismeretre, a fejlődésre, valamint a lelki egyensúlyod fenntartására.

Olvass még a témában

Színek, amik fokozzák az életed: az árnyalatok pszichológiájaKövetkező cikkünkSzínek, amik fokozzák az életed: az árnyalatok pszichológiájaGyakran gondolunk a kékre, mint a nyugalom és a béke színére. A pszichológusok szerint nem véletlenül van így: a kék árnyalatai segítenek csökkenteni a stresszt, és elősegítik a nyugalom érzetét. Éppen ezért érdemes otthonodban is alkalmazni például a hálószobában vagy a munkahelyi környezetedben. A világosabb árnyalatok az…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

9 könyv, amit életedben legalább egyszer el kell olvasnod
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.