Hihetetlen: ennek a gyümölcsnek a fogyasztása intelligensebbé tesz

Címlap / Életmód / Táplálkozás / Hihetetlen: ennek a gyümölcsnek a...

Hihetetlen: ennek a gyümölcsnek a fogyasztása intelligensebbé tesz

Tudományos kutatás hozott fantasztikus eredményt

Azt már eddig is tudtuk, hogy a gyümölcsök igazi csodaszerek. Bőséges vitaminmennyiséggel és antioxidánsokkal látják el a szervezetünket, ellensúlyozzák a bőr öregedését, de egy új tanulmány szerint még okosabbá is tesznek minket. A New York Egyetem antropológusainak egy csoportja nemrég ugyanis arra az eredményre jutott, hogy az agyunk mérete összefügg az étrendünkkel. Egy gyümölcs pedig kimagaslóan képes serkenteni az agyunk teljesítményét.

Nyugdíjemelés 2027: mennyivel nő a nyugdíj és mikor érkezik az emelt összeg

A tanulmány során a tudósok 140 főemlős faj étrendjét vizsgálták, és elképesztő dolgokaz fedeztek fel. A gyümölcsökkel táplálkozó majmoknak egyértelműen nagyobb volt az agyuk mérete, mint azoknak, akik csak levelekkel táplálkoztak. Mivel pedig a majmok az emberek legközelebbi rokonai, a vizsgálatban részt vevő antropológusok határozottan azt feltételezik, hogy a megfelelő táplálkozás az agyunk teljesítményét is javítja. 

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/3
Következő»
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

9 könyv, amit életedben legalább egyszer el kell olvasnod
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.