Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Gyilkos és áldozata is kővé vált:...

Gyilkos és áldozata is kővé vált: különös lelet Németországban

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

A nagyjából 300 millió éves leletet egyébként elárverezik, a kikiáltási ára több mint 52 millió forintnak megfelelő összeg lesz – a régészek pedig bíznak benne, hogy lesz, akinek megér majd ennyit a különös maradvány.
A tudósok szerint a fosszíliák önmagukban is ritkák, az ennyire jó állapotúak pedig különösen azok. A maradvány azért is különleges, mert pontosan azt mutatja be, hogy a kevésbé „okos” állatok gondoskodnak a maguk kiirtásáról, és nem adják tovább kevésbé „okos” génjeiket – bár a két krokodil ugyanabba a fajba tartozott, a nagyobbik nem ismerte fel a saját határait, így tulajdon vacsorája végzett vele.

Béka méretű krokodil

A Sclerocephalus hauseri mintegy 300 millió évvel ezelőtt élt, a késő karbon és a korai permi időszakban. A régészek szerint ezek az állatok leginkább úgy néztek ki, mint a krokodil és a szalamandra kereszteződése, és fiatal korukban tulajdonságaikban és méretükben is a ma ismert békákhoz hasonlítottak leginkább, felnőve azonban a másfél méteres hosszúságot is elérhették.
Mik azok a fosszíliák?

Olvass még a témában

A fosszíliák a valaha élt állatok megkövesedett maradványai, melyek vagy magát az állatot, vagy annak valamilyen jelét, például lábnyomát tartalmazzák. A legjobb állapotú fosszíliákat egyébként általában Németország területén találják, az alacsony oxigén- és baktériumszintű talajnak köszönhetően, ami lelassítja a bomlási folyamatokat.

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!