Az álmok világa rejtélyes és bár a tudomány sokat foglalkozik az álmok és ezen belül a rémálmok funkciójával, még korántsem tudunk mindent róluk. Annyi bizonyos, hogy fontos szerepük van az élményeink és a hozzájuk kapcsolódó érzelmeink feldolgozásában. A rémálmok akár egyfajta feszültséglevezetést is szolgálhatnak és az összetett érzelmek kibogozását is segíthetik. Felnőttként általában hamar túllépünk a kellemetlen élményen, amit egy rossz álom okoz, a gyerekeknél viszont sokkal nagyobb gondot okozhat. Még nehezen különböztetik meg az álmokat a valóságtól, ezért okkal hihetik, hogy a rémálom valóban megtörtént, amitől megijedtek, az tényleg létezik.
Mikor jelennek meg a rémálmok és hogyan nyugtathatod meg a gyerekeket?
Kisebb gyerekeknél viszonylag gyakori lehet a rémálmok előfordulása és jellemzően fel is ébrednek ezekből az álmokból az éjszaka folyamán. Ha bármilyen életmódbeli változás, traumatikus élmény, stressz, szorongás is nehezíti a gyerek életét, a rémálmok még nagyobb valószínűséggel jelennek meg.
Abhinav Singh, az Indiana Sleep Center orvosi igazgatója hasznos tanácsokat fogalmazott meg az érintett szülők számára. A szakember szerint mindenképp fontos megvigasztalni a rossz álomból ébredő gyereket, nyugodtan fent lehet vele maradni egy kis ideig, hogy érezze a biztonságot. Mondjuk el neki, hogy elhisszük, hogy tényleg ijesztő volt, amit látott, közben hangsúlyozzuk, hogy a valóságban nem történt semmi. Olvass még a témában
Ezek a szokások a 30-as éveidben már „nem állnak jól”
Mindig rosszat mond másokról? Óvakodj tőle, ha ez az 5 tulajdonság illik rá
„Nem tehetsz boldoggá mindenkit, ezért magad tedd azzá.” Mikor jöttél rá, hogy nem baj, ha nem szeret mindenki?
A bazsalikom lélektisztító. 9 gyógynövény lelki hatása – a hiedelmek szerint
Éjszakára nyitva lehet hagyni a gyerekszoba ajtaját és éjszakai lámpát is kapcsolhatunk, ha a gyerek kéri.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






