VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton
Egyre több kutatás bizonyítja, hogy a rendszeres alvás nemcsak az egészséges fejlődés, hanem a jó tanulmányi eredmények kulcsa is. Ezt támasztotta alá egy múltkori beszélgetésnél édesanyám, aki egész életében pedagógus volt. Ő a tanulmányi eredmény váratlan romlása során azonnal azt kérdezni a szülőktől, mikor fekszik le aludni a gyermek.
Miért ennyire fontos a rendszeres alvás?
Az alvás és a tanulmányi teljesítmény közötti kapcsolat régóta ismert. A megfelelő mennyiségű alvás alapvető a gyerekek és serdülők agyi működéséhez, emlékezőképességéhez és az érzelmi stabilitásához. De van itt még valami: nemcsak az alvás mennyisége számít, hanem az is, hogy mennyire rendszeres az alvási idő!
Joseph A. Buckhalt és kutatótársai egy átfogó tanulmány során azt találták, hogy azok a tizenévesek, akik rendszertelen időpontokban feküdtek le és keltek fel, rosszabb iskolai eredményeket értek el, mint azok a társaik, akikre ez nem volt jellemző. Az eredmény persze nem meglepő, ha belegondolunk, hogy a testünk működését egy belső óra, az úgynevezett cirkadián ritmus irányítja (nőknek pedig az infradián ritmusuk, azaz a ciklus is beleszól a körforgásba). Ha ez a ritmus felborul, az hatással van a hangulatunkra, a figyelmünkre és a tanulási képességünkre is.
