És íme 5 a legsikeresebb fiúnevek közül:
- István
- Dávid
- Tamás
- Róbert
- Kristóf
A szakértő szerint ezek a klasszikus nevek magukban hordozhatják a sikert, hiszen a felmérés szerint az emberek automatikusan egy megbízható, professzionális karaktert társítanak melléjük. Ugyanakkor tény, hogy más módokon is el lehet érni azt, hogy egy gyermek kitűnjön a tömegből.
Az elmúlt években már egyre népszerűbb, hogy a szülők inkább különleges, ritka nevet választanak babájuknak, hogy véletlenül se legyen később az osztályban ő egyike a három-négy Hannának vagy Lilinek. De itt könnyű átlépni egy határt, és olyan keresztnevet választani, amivel kitűnnek ugyan a tömegből, de nem a megfelelő okokból. Ez utóbbi nemhogy nem hordozza magában a sikert, de sok esetben negatív következményekkel járhat.
A furcsa nevekhez az emberek automatikusan furcsa tulajdonságokat társítanak, és kisebb eséllyel indulnak egy állásinterjún is.
Részben érthető, hogy az emberek miért szeretnének egyedi nevet adni a gyermeküknek. Hiszen manapság egyre nagyobb szerep jut az egyénnek, és kifejezetten jó dolognak számít, ha valaki egy kicsit kilóg a tömegből. Azonban megtalálni azt a keresztnevet, ami nem túl gyakori és felkapott, de közben mégsem túl szokatlan, nem egyszerű feladat. Olvass még a témában
Lassan sétálók, boltban tévelygők: tényleg olyan türelmetlenek lettünk, hogy mindenkit gyűlölünk, akitől nem tudunk haladni?
Válassz egy meleg italt, megmondjuk, milyen az ideális társad!
„Kövér vagyok és utálom magam” – amikor a társadalom azt várja, de nem megy az önelfogadás
Mit vigyél a temetőbe? 7 virág, amely más-más érzelmet fejez ki
De a szakértők szerint egy dolgot nem szabad elfelejteniük a friss szülőknek: a gyermeknek élete végéig ezzel a névvel kell együtt élnie, és bizony hatalmasat számít majd a megítélésében. Érdemesebb inkább egyszerű nevet adni neki, és kreatív becenevet kitalálni hozzá, mint egy nagyon különlegeset, ami automatikusan valamilyen skatulyába teszi őket. Sokat elárul az emberek hozzáállásáról az, hogy még mindig a klasszikusabb neveket viselő személyeket tartják sikeresnek, és nem az új, éppen felkapott keresztnévvel rendelkezőket!
Következő cikkünkMég tart a teaszezon: sokkoló, mennyi műanyag kerül ezekről a filterekről a kedvenc italodba!Spanyol, német és egyiptomi tudósok vizsgálata rámutatott, hogy bizonyos teafilterekből – főleg a műanyag alapúakból – elképesztő mennyiségű mikro- és nanoműanyag kerülhet a kedvenc italodba. Egyetlen filter akár 1,2 milliárd részecskét is kibocsáthat, különösen, ha polipropilénből készült. Hát, ez nem hangzik túl…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






