3. Szemkörnyék ápoló: nem csak az első ráncok megjelenésétől kezdve, hanem már középiskolás korban is használják
4. Hidratáló krém vagy éjszakai krém napszaktól függően
5. Fényvédő krém: az elengedhetetlen útitárs, amit déltől délután négy óráig akár óránként is felfrissítenek A koreai hölgyekre jellemző, hogy legalább négyféle krémet visznek magukkal akkor is, ha csak egy félórára ugranak le valahová vagy olyan helyre mennek, ahol egészen apró retiküllel érdemes megjelenni. Olvass még a témában
Francia manikűr újragondolva: 8 stílus, amit azonnal le fogsz menteni
Menő még a boci? Íme az idei ősz legállatibb-trendjei és a kedvenc darabjaim közülük
Ebből a tesztből pontosan kiderül, hogy milyen fazonú ruhák előnyösek számodra
Kiegészítő horoszkóp: csillagjegyed szerint ez egészíti ki a leginkább a személyiséged
6. Emellett belülről is védik a bőrüket. Ennek érdekében rendszeresen fogyasztják, akár minden nap is, a C-vitaminban gazdag kimcshit, amely a koreai konyhaművészet legismertebb étele is egyben. Legfontosabb összetevői a kínai kel, a retek, a zöldhagyma és az uborka. Csupa olyan alapanyag, amely bizonyítottan antioxidáns és vitamindús. Továbbá desszertként, sütemény helyett gyümölcsöt szokás fogyasztani, a vitaminok és a magas víztartalom miatt.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Hétfő reggel elküldjük a hét legolvasottabb Stílus-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






